Mennyire természetes érzés ha egy nőt nem viselt meg az abortusza?

Mindenkin máshogy csapódnak le az átélt dolgok. Lehet hogy később jön elő, és lesz egy hullámvölgye pár hétig, de az is lehet hogy nem fognak előjönni az érzései az abortusszal kapcsolatban.

Minden ember máshogyan dolgozza fel az őt érintő eseményeket, így nem lehet azt mondani hogy "ez" a feldolgozási mód vagy a "másik" a normális.

sok van aki fel sem fogja mit tesz, és valóban műtétként tekint rá.(főleg akiknek nincs még gyermeke)

később amikor gyermekei lesznek, fogja már tudni, és gondol majd rá(vagy rájuk)és innen egyéntől függ

-vagy kíváncsian milyenek lennének ők, akik nem születhettek meg

-vagy elgondolkodva, ha most akkor szült volna, lehet akkor a mai gyermekei nem születtek volna meg

-vagy reménykedve valahol, hogy majd találkozni fognak egyszer

de amúgy ez is tanulmányhoz kell?

*meg vannak akik a fájdalmat inkább eltemetik magukban, és nem gondolnak rá, nem is tudják feldolgzni sem

(ugyanis maga a gyász, az már a feldolgozási folyamat része)aki nem vesz róla tudomást, nem képes feldolgozni, felfogni sem

Nem volt soha abortuszom, de a minap volt egy kérdés, hogy megbántátok-e az abortuszt, okozott-e valami lelki bajt. Sajnálatos, de 10-ből 8 képes volt ideírni, hogy nem...

Elgondolkodtató anya létükre:/

"Attol, hogy valaki meg nem gondol ra es gyaszol a hatralevo eleteben minden nap nem azt jelenti, hogy nem banta meg amit tett es nem gondol ra, csak megtanult elni vele."

És mi van, ha nem bánta meg? Mert számára akkor, és ott, az volt a helyes döntés? Szerinted mindenki megbánja?

Én csak elméletben tudok hozzászólni saját tapasztalat híján, de szerintem azokat viseli meg nagyon az abortusz, akik szerették volna megtartani a babát, de külső hatásnak engedve belementek az abortuszba. Mondjuk mert apuka azonnal lelépett, mikor megtudta, vagy mert érzelmi zsarolással élt, vagy kiskorú anyuka szülei nem vállalták volna az unoka eltartását. Vagy véletlenül becsúszott egy sokadik terhesség, és teljesen lehetetlen helyzetbe hozta volna a családot. Ilyen esetben szerintem sokkal könnyebben előfordul az utólagos önmarcangolás.

Aki védekezett, nem is akar gyereket, az szerintem inkább megkönnyebbülést érez akár a műtét után sok idővel is, mint bármiféle bűntudatot. Mert mondjuk utána sokkal jobb apajelöltet talál, sokkal nagyobb anyagi biztonságba szüli a gyereket, stb. Lehet, hogy tényleg valahol nagyon tudat alatti szinten él benne némi bűntudat, de észérvekkel ezt el lehet nyomni, és én nem is ítélkeznék senki felett, aki így tesz.