Ha magán orvossal akarom elvégeztetni az abortuszt de a kórházban akkor ugyanúgy kell a családsegítős tortúra? Mennyi idő az első beszélgetéstől a műtét leghamarabb?

Azt hiszem, én sok mindent megértettem ebben a történetben, de az utolsó sorokat "Boldog vagyok, vagyis leszek, ha ennek vége" mégsem bírja bevenni a gyomrom. Hogy lehet egy anya a gyermeke élete árán boldog?

Bocs, nem akartam beléd taposni, de ha ezt valaki olvassa, aki esetleg szintén hezitál, hát én nem is tudom. Biztos vagyok benne, hogy ez így nem fair.

Utoljára hozzászólok még: szóval az a borzasztó, hogy nem akkor gondoltál a kislányodra, mielőtt a féltestvérét összehoztad volna, hanem csak ezután. Ugyanúgy, ahogyan a férjedre is csak akkor.

És ez a történet ugyanolyan, mint a többi: az önérdek, amit gondosan a megcsalt, figyelembe nem vett "szerettek" miatti aggodalom köntösébe csomagolnak, lebirkózza a teljesen védtelen, az anyaméhben egyelőre gyanútlanul fejlődő kis életet. Aki - és mondhat, vagy vélhet bárki bármit - tökéletesen egyenrangú és egyenértékű minden megszületett élettel. Tehát a más meggondolatlan felelőtlenségébe most is, mint mindig az hal bele, aki a világon semmiről sem tehet. Itt nem csak arról van szó, hogy kinek mi okoz lelkifurdalást, hanem arról is, sőt, leginkább arról, hogy egy még élő emberi lénynek sosem lesz első lépte, se szava, nem lesz óvodai, iskolai ballagása, nem lesz diplomája, esküvője, sem családja, nem lesz semmije, amivel az élet megajándékozta (volna). Mert őt nem szereti senki. Aki pedig ezt teszi vele, az tovább él és abban a tudatban marad élete végéig, hogy jót cselekedett azokkal, akiket állítólag szeret.