Van valakinek tapasztalata gyógyszerrel történő terhesség megszakítással kapcsolatban?
Kiderült, hogy terhes vagyok. Egy este volt, mikor nem védekeztünk a párommal. Persze utólag kár bármit is mondani, lényeg, hogy felelőtlen voltam. Több okból nem szeretnénk megtartani a babát. Egyik részről, mert mi is napról napra élünk egy szobában, 8 lakótársunkkal közösen. Költözni nincs pénz, mert a párom tanulóvízummal van itt és nem dolgozhat heti 20 óránál többet. Plusz a sulija is fizetős, tehát majdhogynem az én fizumból élünk csak. Másik dolog, hogy 1,5 éve olyan gyógyszert szedtem ami után 3 évig még vért adni sem lehet, mert ha terhes nő kapja meg, nagy eséllyel magzatkárosodást okozna nála. Az én gyerekemre is hasonlóan veszélyes. Persze van esély, hogy nem így lesz, de az első indokkal együtt ez már elég arra, hogy eldöntsük, nem szeretnénk megtartani.
Külföldön élek, itt engedélyezett az abortusztabletta. Ez annyival jobb, hogy megkímél egy műtéttől, ami egy későbbi gyermekvállalásnál lehet jelentős. Viszont sok tapasztalatot olvastam és egyáltalán nem fájdalom mentes. Viszont nem tudom, hogy amiker olvastam, azok szélsőséges esetek voltak, vagy teljsen ugyan arra számítsak. Plusz pár kérdés felmerült bennem és nem tudom kitől megkérdezni.
Azért itt írtam ki, mert amennyire tudom, Magyarországon az abortusztabletta tiltott. Viszont sokan éltek külföldön és így van esély, hogy olyan valaki is olvassa, aki átesett ezen.
Nagyon koszonom, hogy irtal! Lehet par kerdesem, remelem tudsz segiteni.
Veteles utan meg meddig verzik az ember? Mert van ahol 2 napot vagy 2 hetet, de volt mar, hogy 6 hetet is olvastam. Klinikara hogy keszuljek, beteteket vigyek vagy ott adnak? Azt olvastam, hogy utana nagyon eros verzes lesz egy heten keresztul. Most ezt egy erosebb menstruacio-szerut jelent vagy nagyobb mennyisegre kell szamolni? A fajdalomerzet hany nap utan mulik? Tampont lehet ilyen esetben hasznalni? Hany nappal szamoljak, hogy nem tudok majd menni dolgozni?
Nagyon halas lennek, hogy ha tudnal nekem valaszt adni. Jovo hetre kell mennem, de meg akkor is csak vizsgalat lesz.
A verzes 1 eros menseshez hasonlit altalaban miutan kilokodott a petezsak. Tartama rendszerint nem tobb 1 hetnel. Tampont nem lehet hasznalni.
Hol lesz a kezeles?
Nagyon nagyon koszonom!
Londonban a King's College Hospital-ban
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!