Valaki, aki úgy ment abortuszra, hogy szerette volna a babát, és a férje nem akarta?

Kedves Válságban Lévő Feleségek és Anyukák!

Nagyon sajnálom, hogy ebben a helyzetben vagytok!

én csak azt tudom elmondani nektek, hogy a párkapcsolatok közel 70% tönkremegy akkor, amikor a pár elveteti a babáját, pedig van, amikor a nő is akarja az abortuszt. óriási pszichés teher ez a közös döntés, ami így vagy úgy meglátszik a kapcsolaton. Személy szerint én nem tudnék utána avval a férfival együttélni, pláne nem szeretkezni, de a szemébe nézni sem, aki elküldött abortuszra. én biztos hogy elválnék: és akkor se család, se baba, ellenben egész életen át tartó bűntudat, hiszen én szerettem volna azt a gyereket, és kötődöm hozzá máig.

De gondoljatok kicsit bele a férjetek helyzetébe. ma még mindig őket tekintjük az elsődleges családfenntartónak. Nyilván nekik most az van az agyukban, hogy újabb költségek, egy újabb eltartandó, felnevelendő, ők ugye hormonálisan, érzelmileg is kevésbé tudnak kötődni egy még meg nem született (tehát még nem kézzelfogható) valakihez, persze,hogy ők jobban félnek. És nekik könnyebb ám mondani, hogy menj el abortuszra, mert nem az ő testükbe-lelkükbe avatkoznak bele nagyon brutálisan (fel sem fogják, hogy igazából mi az az abortusz)

Én a helyetekben vállalnám a babámat, mégha ez ideiglenes mosolyszünetet is okozna. Az apukák valószínűleg meg fognak békélni a helyzettel, bár lehet hogy a szülésig komoly lelki terrort kell átélnetek :-(

"Az én férjem szeretné, csak fél, hogy mi lesz a jövőben. Elvileg semmi nem akadályozná, anyagiak sem, de mindig azzal jön nekem, hogy majd ha iskolás lesz, majd ha el kell indítani az életben....."

Elég a mának a maga baja: addig összespóroljátok a pénzt. nyittok egy életbiztosítást, minden hónapban beletesztek 5-10ezret, és mire lejár, ott lesz a zsé az oktatására.