Van itt valaki, aki úgy ment abortuszra, hogy szerette volna a babát, és a férje nem akarta?

Nekem a párom akarta, és én nem. Az örök dilemma volt: én megfelelő körülményeket akartam neki, neki pedig minden mindegy volt,csak legyen baba ("Majd felneveljük vhogy"). Végül elmentem, de azóta megbántam. Addig nem is foglalkoztatott az anyaság kérdése, azóta viszont egyfolytában gyerekre vágyom. Vhogy meg tudtuk volna oldani. Most nagyon spórolunk, hogy amikor megvan a minimum pénz rá, akkor tudjunk próbálkozni. Nem ment rá a kapcsolatunk, de hiba volt. Ma már tudom.

Én három hétig őrlődtem a döntésen, a párom nem mondta hogy vetessem el, csak azt hogy megoldjuk valahogy. Mindkettőnknek van már gyereke, előző házasságból, szeretnénk is, de jelenleg megoldhatatlan volt. Neki nincs munkája, Én minimálbért kapok, lakás törlesztés, + egy fősulis és két középsulis gyerek. Abban maradtunk talán majd két év múlva. nem kérte de látom meg könnyebbült. Én, bár túl vagyok a műtéten, és az eszemmel tudom, hogy ez volt az okos döntés, de nagyon fáj. Remélem következőre minden rendben lesz.

nekem anyósom aki 70 éves a mai napig felhozza a témát, pedig 4 gyereket szült. ő azért nem vállalta be, mert apósom nem segített neki semmiben és már teljesen összeroskadt a nagy ház, 4 gyerek, muna alatt...később örökbe akart fogadni, hátha ezzel "pótolhatna" valamit...nem tette, de öregségére sem tudja elengedni pedig 30 éve történt. sógornőmnek ikerterhességet kellett elvetetnie, mert nem akarta a férj, de igazán sógornőm sem merte bevállalni, mert nem volt megfelelő anyagi háttér és mert a bátyám elég magának való ember (elég durva, hangulatember, a 2 gyerek így is stresszben nőtt fel), de még így is gondol rájuk sógonőm...nem tudom. sztem beszéljetek róla, és ez alapján mérlegelj!