Abortuszom lesz és anyósom megtudta, azóta folyton balhézik, hogy lehet leállítani?
Elég összetett a helyzet. Férjemmel 6 éve vagyunk együtt, ebből 4 éve házasok. Nem akarunk gyereket, ezt már a legelején tisztáztuk egymást közt.
Ámde legnagyobb bánatunkra pozitívat teszteltem, ami fel nem foghatom hogy történhetett, ugyanis 4 éve szedem ugyanazt a foggátlót, mindig ugyanakkor veszem be, soha nem maradt ki 1 szem sem, nem szedtem antibiotikumot, nem hánytam, nem ment a hasam. Tehát felfoghatatlan. Legnagyobb rémálmom egyike, hogy nem kívántan terhes leszek és műtétre kell mennem.. De mindegy, most már ez van, ezen nem tudunk változtatni.
Azonban férjem édesanyja átjött néhány nappal ezelőtt hozzánk benézni, hogy mi újság. A gond csak annyi volt, hogy eleve sokszor van hányingerem, párszor már hánytam is és legnagyobb örömünkre anyósom hozott egy nagy tál halászlevet, amit egyébként szeretek, de amint megéreztem a szagát.. felfordult a gyomrom és rohantam a WC-re. Hát elég "levágós" volt. Persze anyósom egyből kicsattant, hogy jajj csak nem terhes vagyok, jaj hát ő mennyire örül, már mióta unokát akar blabla. Úgy, hogy amúgy tudja, hogy eszünkben sincs gyereket vállalni.
A lényeg, hogy mondtuk, hogy neeem, dehogy vagyok terhes, de én baromira nem tudok hazudni, egyből fülig elvörösödtem.
Ő meg hatalmas vigyorral örvendezett, meg hogy ő-e az első, aki megtudja. Mondtuk, hogy tudja jól, hogy nem akarunk gyereket, így logikusan nem is fogjuk megtartani. Na erre elszabadult a pokol. Totál kiakadt, hogy mégis mi az, hogy nem tartjuk meg, az anyai hátterünk is megvan hozzá, nem vetethetem el amiatt, mert nem akarom, igen is tartsuk meg stb stb.
Erre én is és férjem is felkaptuk a vizet és közöltük vele, hogy bármennyire is fáj ez neki, ez a mi döntésünk és ha fejtetőre áll sem fogjuk megtartani. Majd férjem megkérte, hogy menjen el, mert minősíthetetlenül viselkedett. Azóta zaklatja férjemet folyamatosan, hogy ezt ő nem hagyja, gondoljuk át, ilyet nem tehetünk... Mint egy félnótás, pedig férjem már alaposan kiosztotta és egyszerűen nem ért a szóból.
Most már ott tartunk, hogy fel se veszi neki a telefont, bár akkor meg messengeren irkál.
Mivel egyébbel lehetne leállítani az öreglányt? Eddig sem volt túl rózsás a kapcsolatunk, (sőt a férjemnek se, csak hát úgy volt vele, hogy mégis csak az anyja) mert előszeretettel próbálkozott a kapcsolatunk elején kb minden apró részletébe beleokoskodni, sőt próbált minket szétszakítani stb. De ez már tényleg túlmegy minden határon.
Valaki volt hasonló helyzetben? Valami tanács?
U.i.: A "de ő a gyereked, tartsd meg" és egyéb érzelmi zsarolós, vitageneráló kommentekre szeretném leszögezni, hogy NEM vagyok kíváncsi, szóval aki ezt akarná írni, az inkább görgessen tovább. Ja meg a tipikus "biztos kamu" sláger sem kell. Csak értelmes válaszok érdekelnek, köszi.
Próbáltam azt hazudni, hogy nem vagyok terhes, de se én, se férjem nem tud hazudni, én egyből vörösödök, ha füllenteni próbálok és ő ezt pontosan tudja. Mondta is, hogy ugyan látja rajtam, nem kell a duma, tuti terhes vagyok..
#3: Mindenképp váltani fogok erről a gyógyszerről, sőt lehet más módszert fogunk keresni, de őszintén remélem, hogy ilyen többet nem fog előfordulni, nem lehetek ilyen peches.. :(
Ha az anyóssal amúgy sem vagytok jóban, akkor lehet, hgoy egy kis ferdítéssel elvehetnéd az élét a vitának. Például későbbi időpontra mondod a műtétet és előtte "spontán vérezni kezdesz, elveszíted", mikor ténylegesen megtörtéik a műtét. Így te nem mentesülsz teljesen, de meggondolni se tudtad volna magad, mert magától vége lesz.
Nem vagyok híve a hazudozásnak, viszont az unokára vágyó anyós így is örökre utálni fog, talán egy picit kevésbé. Ha később mégis megbocsátana, hátha kedvesebb stílussal elérheti, hogy a következő véletlen terhességet megtartsd, akkor legyetek észnél és időben állítsátok le valamivel, pl rád vonatkozó súlyos komplikáció lehetőségével kihordás esetén. Azt csak nem akarná, hogy a fia megözvegyüljön.
Tuti módszer:
Látja anyuka mennyit stresszel, már most véreztem, ha így folytatja még abortusz előtt elmegy a baba!
Mindenre jó, amíg terhes vagy.
Szerintem nem kellett volna elmondani a terhességet. Írtad, hogy rosszul hazudtok, akkor se kellett volna megerősíteni. Gondoljon amit akar, aztán rájött volna, hogy nincs baba, tehát "nem voltál terhes".
De ez már nyilván késő. Egy idő után úgyis leáll, főleg ab. után nem lesz értelme tovább biztatni titeket, hogy tartsátok meg. A kapcsolatotokon már foltot hagy, de talán kibírható, főleg ha a férjed melletted áll.
Vagy megtartod, de erről hallani sem akarsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!