Megkaptátok az orvosotok telefonszámát, mennyire készséges veletek?
9.! Én is így gondoltam, hogy az asszisztense veszi fel a telefont, de látod, ha baj volt, akkor ment azonnal.
Kérdező, többször már nem írok, mert velem van tele a kérdésed a válaszaimmal, de 18 ezerért nehogy már ügyeletre kelljen menned. Gondolom, nem szórakozásból...
Nekem megadta. Igaz, csak akkor hívtam, ha kifejezetten indokolt volt Pl. más szakorvos kérte, hogy a nőgyógyászomat is kérdezzem meg, szedhetem-e a felírt gyógyszert. Vagy amikor elfolyt a magzatvíz és beindult a szülés. Mindig felvette, vagy visszahívott ha nem volt elérhető. De volt rá példa, hogy ő maga kért, hogy hívjam fel majd egy vizsgálati eredmény miatt, mert ő magától el fogja felejteni.
Nagyon komplikált terhességem volt (ikrekkel, súlyos előzmények után). Ráadásul főként a kórházba jártam hozzá gondozásra, bár fogadott orvos volt.
#4-es vagyok, természetesen az én orvosomnak is van mobilszáma, amit az asszisztense vesz föl 0-24-ben, időpontot is ezen kell kérni többek között. A kérdést én úgy értettem, hogy olyan telefonszám van-e, ami közvetlenül az orvos vesz föl éjjel-nappal. Az én orvosom is elérhető közvetett módom 0-24-ben, ha baj van vagy az asszisztensén, vagy a klinikán keresztül - ha szükséges.
Az ügyelet is beavatkozik és értesíti az orvos, ha szükséges, nem értem, miért gondolja a kérdező, hogy nem. Engem is ultrahangoztak, vizsgáltak, NST-re tettek a három terhesség alatt, bármikor panasszal mentem. Majd az ügyeletes eldöntötte, hogy kell-e értesíteni az ovosomat. A másik az volt, ha nem volt égetően fontos a kérdésem terhességek alatt, akkor felhívtam a mindig elérhető asszisztenst, hogy legyen kedves hívjon vissza a doktor, mert beszélni szeretnék vele. Ilyen is volt többször. Szóval meg van a módja mindennek akkor is, ha nincs olyan mobilszám a birtokomban, ami akár a dokim éjjeliszekrényén csörög.
Nálunk is az asszisztenst lehet keresni. Ha gondom volt úgy oldottuk meg hogy az asszisztens beszélt a dokimmal, elmondta neki mi a panaszom, aztán az orvosom javaslatával visszahivott az asszisztens.
Rengeteg páciense van az orvosomnak, és még kórházban is dolgozik. Egész nap hivnák a telefonon a kismamák, ez tuti. Mellesleg szerintem azt se tudná hirtelen ki vagyok, igy pontos segitséget se várhatnék tőle.
Ha neked ez fontos, és valóban komplikált a terhességed akkor legközelebb beszélj az orvosoddal, mondd el neki hogy azért választottál saját orvost hogy ha gondod van, tudj kihez fordulni, és nyugtatsd meg hogy nem fogod minden xszirxszarral felhivni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!