Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesgondozás » Normális ha ennyiszer akar...

Normális ha ennyiszer akar jönni/látni a védőnő? Hogyan koptassam le finoman? Van valami jogszabály, mennyiszer kell jönnie?

Figyelt kérdés

Teljesen kivagyok már. Van egy 1,5 éves gyerekem és 1 éve költöztünk ide. Van, hogy csak azért eljön, mert erre jár, de idefelé jövet még a gyerek adataira sem néz rá, tőlem kérdezi meg mennyi idős???

Kismama lettem újra, nagyon vártuk. 2 hete voltam a védőnőnél, kitöltötte a kiskönyvet, közben az ilyen ostoba kérdéseket is feltette (ahelyett, hogy bejelölte volna ő maga) hogy van-e nálunk vezetékes víz???? Az isten szeremére 1 éve jár ide, és tudja, hogy egy teljesen felújított házba költöztünk. Magától körbe sem nézett volna, csak leült, én vezettem körbe.

Erre valami szabályra hivatkozva jön a héten, mert neki a ÚJ kismamákhoz 3 héten belül ki kell jönnie családlátogatásra/környezettanulmányra, bánom is én minek nevezi. Pedig nagyon jól tudja a körülményeket.

De jövő héten meg megint menjek be én...

4 hét alatt 3 alkalommal akar találkozni és még az első trimeszter sem ér véget, 10 hetes leszek.

Megyek magán orvoshoz pluszban ultrahangra, megyek nem olcsó genetikai vérvételre és mellesleg a 3. gyerekem. Nem értem miért akar a nyakamon lógni. Főleg, hogy a kicsivel járunk több féle programra, igényli is, nem szeretnék itthon ülni őt várni meg hozzá rohangálni hetente-kéthetente. Hogyan mondjam meg neki normálisan, tényleg harag nélkül, hogy havonta 1 alkalom is bőven elég lenne?



márc. 26. 00:43
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
82%

Kedvesen kérdezd meg hogy melyik jogszabály írja elő hogy ennyiszer kell jönnie?

Emlisd meg így hogy nagyon aktív kismama vagy a Béla és a Józsi pedig nagyon szeretnek jönni menni, így óvoda/iskola után megyünk még ide oda amoda, amely programokat nem szeretném lemondani.

Konkrétan kérdezz rá hogy miért jön ennyiszer?

Gondolom ha felújított lakásban laktok akkor van mit enni is, tiszta ruha stb.

Bezzeg a putriba nem mennek annyiszor.

Nálam a vedono akadekoskodott sokszor, panellakas, tél volt. Fogdosta a radiátort, meg nyitogatta a csapot hogy van e meleg víz, kedvencem mikor benezett a szekrénybe hogy van e mit enni. 2 óriás fagyasztónk van, + hűtő fagyasztó, mind szinig hála istennek, gyümölcsel tele az asztal, tisztaság, épp felújítás volt, de azért jött volna 2 hetente. Meguntam, jött random időpontban is hogy tényleg így élünk e. Elküldtem a sunyiba, azután mindig nekem kellett mennem hozzá 😄 légy kicsit akartos, ne hagyd a fejedre nőni.

(azóta aldom az eget hogy külföldre jöttünk és itt nincs vedono aki idegesítsen hogy mirrt csak 180 grammot hízott az eloirt 200 helyett, vagy mirrt nem beszél már 6 hónaposan...) légy határozott az a lényeg.

márc. 26. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
65%

Másfél éves gyerekhez legalább évi hát alkalommal kell menni.

Várandóshoz a gondozásba vételt követő két héten belül.

És igen, jogszabály írja elő. 49/2004 ESzCsM rendelet.

márc. 26. 05:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
100%

Azzal, hogy megkérdezte van-e víz szerintem semmi probléma, ezt nálam is ledarálták, a harmadik gyereknél is (igaz már a kérdés feltevése közben jelölte is be, hogy van vezetéskes víz, milyen a fűtés stb). Muszáj megkérdeznie.

A többi: nálunk egyszer volt az első trimeszterben családlátogatáson, sok vizet nem zavart, nekünk tündéri védőnőnk van. Nevetve mondta, hogy bocsi, muszáj kijönnie, hiába ismer minket és pontosan tudja milyen a ház, járt itt már "eleget". Utána már csak nekem kellett menni. 36 hetesen volt kint utána, hogy megvan-e a babának ami kell (persze, hogy megvolt 😅) meg ha gondolom kijön ő, nagy hassal már ne szaladgáljak be... Erre nem volt szükség, másnap megszültem (váratlanul beindult). De nem járt a nyakunkra, terhesen ez a 2 alkalom volt, amikor kijött, meg ugye az újszülötthöz utána kijárt. Ha nem értek rá mondd meg neki, hogy most nem alkalmas, mert programotok van, megvolt a környezettanulmány, a védőnői vizsgálatokra (vérnyomás, megbeszélések stb) majd bemész, egyeztettek időpontot oda.

márc. 26. 06:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
88%

3, terheseknél legalább négy alkalom, fokozott kockázatúaknál legalább havi egy az előírás.


Az elején hozzám is többször jött, mert tudta, hogy hosszú ideig helyettesítenie kell majd, mi elmegyünk nyaralni, ő is lesz szabin, év elején letudtuk a kötelezőt.

márc. 26. 06:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
100%
3-as vagyok. Hozzám csak 2x jött, de a védőnői gondozás 4-5 hetente megvolt, csak én mentem be, nem ő jött ki. Igazából nekünk (neki és nekem is) könnyebb volt, ha én beszaladok, megnézi amit megkell, megbeszéljük ami aktuális és ennyi. Még dolgoztam, igaz saját családi vállalkozás és egy városban a lakóhelyünkkel, kitudtam szaladni a vizsgálatok idejére, ő maximum valamikor délután talált volna otthon, amikor már vége a munkaidejének, ráadásul 2 körzetet vitt/visz a mai napig (4-5 óra közt leghamarabb, akkor már ő is ment haza a családjához). Így én jártam be hozzá, ő kijött a kiskönyv kiadása után, meg 36 hetesen. Elviekben nem voltam veszélyeztetett kismama, a koraszülésnek nem sok jele volt, hírtelen indult be a "semmiből" (oka biztosan volt, de nem tudjuk mi). Szülés után sokat járt ki, az első héten minden nap, aztán heti 1x a hatodik hétig, majd 8hetesen még kijött (korrigált 4hetes volt ugye), ne vigyem be, aztán a státuszokra megint én vittem.
márc. 26. 06:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
5, a négy alkalom családlátogatás nem számít bele, amikor te mész hozzá.
márc. 26. 06:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
77%

Szánalom a köbön, képesek vagytok a jogszabályt lepirospacsizni? :D


[link]

3. sz. melléklet, komoly, érett, gondolkodó, gyermeknevelő anyák...

márc. 26. 07:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
93%

Hát pár éve talán kicsit "erőszakosabbak" - érthető módon - emiatt:

[link]

Igencsak jól szituált családról volt szó...

márc. 26. 07:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
100%
Igen. Meg volt egy csomó mások eset is...
márc. 26. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 A kérdező kommentje:

Kedves 8. Elhiszem, tudom sajnos milyen dolgok történnek. 2 pedagógiai diplomám van és a gyermekvédelemben dolgozom, sajnos nekem sok újat nem lehet mutatni.

A védőnő nincs 1 éve hogy ide jött, GYED-én volt. Sajnos nagyon sok a szabadideje mert kevés a kismamája. Az előző körzetben ahol laktunk a várandósságom alatt és a kicsi fél éves koráig, ott is pont pár hónappal előttem jött vissza és alig volt kismamája.

Konkrétan az igazolásban amit az anyaságihoz kellett csatolni, az volt hogy 18!! Alkalommal jelentem meg a várandósgondozáson. Azt bárhogy nézem havi 2 alkalom, bár 3 héttel előbb szültem és 8 hetesen voltam nála először szóval még havi átlagban több is. És abban nincs benne amennyiszer kijött. És 6 hónapos várandósságomig dolgoztam, csak jött a nyár, a kánikula és otthon maradtam mert 12 órás muszakokban dolgozunk.

Egyszerűen ő sem hagyott nyugtot mert nagyon sok volt a szabadideje.

márc. 26. 09:49
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!