Amikor még terhesség alatt jön ki a védőnő lakáslátogatásra, akkor is leméri a testsúlyomat, haskörfogatomat, vérnyomásomat és néz baba szívhangot, kitölti a kiskönyvet vagy a lakásban néz szét mindenhol, mire számítsak, hogy készüljek?
Téged nem fog méregetni, de még csak a kiskönyvedet sem kéri el.
Csak a házat nézi, kötelező papírjait tölti ki. :)
Leültünk a nappaliba és beszélgettünk igazából. Megnézte a baba szobáját és kész.
(legalábbis nálunk így volt)
Amikor hozzánk kijött, akkor körülnézett. Nem méricskélt semmit.
Rám szólt, hogy szabaduljak meg a kutyától és a macskától, mert szerinte egyik sem való egy újszülött mellé. Amikor mondtam neki, hogy az állatok maradnak, akkor hisztizett egy sort, aztán lelépett.
Hozzánk meg ki sem jött végül terepszemlére 😀 (Ami azért lepett meg, mert az elején még arra is felhívta a figyelmemet, hogy nem szabad alkoholt fogyasztani, ugye tudom 😂)
Azt mondta majd keressem kb. 2 nappal az után, hogy hazaengedtek a babával a kórházból, és akkor megbeszéljük mikor jön.
De jó nektek, én most várom a 2. babámat, kb 3 hete volt kint nálunk, nemrég költöztünk és most jutott el.
Erre közli velem, hogy akkor nemsokára kijön, megnézi hova hozzuk haza a babát... 🤦🏽♀️
Rengeteg minden változott 3 hét leforgása alatt 😃
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!