Veszélyeztetett terhesekkel most mi a helyzet?
Olvastam sok helyen, hogy most akadozik a terhesgondozás. Valóban, a mi sztk nőgyógyászatunkon is most ki van vonva a munkából az a két orvos, aki a rendelések 95%-át vitte.
Ez a helyzet még ki tudja meddig fog tartani, de nyár elejére babát tervezünk. Azonban nekem az első pozitív teszttől progeszteront kell majd szednem. Ha mondjuk most esnék teherbe, lenne esély, hogy két veszélyeztetett terhesség és egy vetélés után kapnék időpontot vagy esetleg egy gyógyszer receptet? Táppénzre is el kellene mennem, amihez ugye szintén orvos kellene. Vagy most ilyesmivel nem foglalkoznak?
Az első látogatások után a háziorvos vesz táppénzre.
Az sem kell papír alapon.
Sok helyen küldik elektronikusan.receptet is. E-recepten kapom
Kapja a gyerek is
/ már megszültem/
Normális körülmények között remek ellátást kaptam az sztk-ban is a lányaimmal. A progeszteronhiánnyal a magánorvos is gyógyszert adna, mást nem tudna. Illetve két ismerősöm is volt, akiknek a magánorvosai az 5-6 hetes vérzésnél nem adtak utrogestant, mondván majd kapnak injekcióban, amikor már van szívhang. Csak éppen addigra elment a baba. Én mindkettőnél kaptam az első pecsételésnél, sőt a kicsinél már a pozitív teszttől. A második babánál sajnos nem szedtem időben, az a baba nem is maradt meg.
De mind az sztk, mind a kórház nagyon lelkiismeretesen foglalkozott velem, anélkül is hogy ezért külön kellett volna fizetnem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!