Csak én vagyok érzékeny vagy ez tényleg tapintatlanság?

Először is gratulálok a babádhoz! Szerintem is érzékeny vagy picit. Elmondom nálam hogy történt: két éve úgy feküdtem a műtőasztalon, hogy azért imádkoztam maradjon meg mindkét petefészkem. Már akkor akartam babát, de nem volt olyan a helyzet. Aztán volt akivel próbálkoztunk viszonylag rövid ideig, nem történt semmi. Kiújult a betegségem, lett más nőgyógyászati bajom is, közölték, hogy én jelen pillanatban ne számítsak spontán teherbeesésre, annyira a jövőben sem kell reménykedni. Teljesen letettem róla, baromi nehéz volt, megismerkedtem valakivel, összebújtunk egyetlen egyszer és terhes vagyok. Más ilyen bajjal évekig lombikozik/soha nem lesz gyereke. Én egy csodának élem meg,hogy ez a baba ilyen körülmények között itt van, és ha valaki meg fogja kérdezni, nem fogom titkolni, hogy ő is úgy jött, hogy "csak rám kellett nézni" Nekem ez ugyanolyan csoda, mint neked az, hogy két év után jött össze, mert előtte próbálkozás nélkül is úgy éreztem magam, mint akitől elvették az utolsó reményt is, műtét után fél évig sírva néztem gyerekre is, hogy nekem sosem lesz. Maximálisan átérzem azoknak a nőknek a helyzetét, akiknek ugyanez a bajuk, mint nekem, és évekig próbálkoznak, sok műtéten esnek át, de attól még nem gondolom, hogy nekem majd titkolnom, szégyellnem kellene ezt, ha szóba kerül. Nekem pl. a műtét után egy olyan lány története adott minimális reményt, akinek szintén azt mondták, hogy nem lehet babája, és váratlanul összejött neki.