Lombik beültetés után mikor mutatható ki a terhesség?
Egy ismerősöm lombik programban kb 2 hete esett át egy beültetésen.
( Mivel nem közeli ismerős nem akarom ilyen kérdéssel zavarni)
Mikor lehet már tudni hogy sikerült e??
Ahova én jarok ott a A protokoll szerint, leszivastol számított két héttel később van egy vérvétel, abból már lehet következtetni. Ez számít 4 hetes terhessegnek. Két héttel később, tehát 6 hetesen van egy ultrahang ahol azt nézik jó helyen tapadt e meg, van akinek ilyenkor már van szivhang, de itt meg nem szükségszerű, hogy legyen. Itt engedi el a meddőségi központ a kismamát.
Utána már lehet menni a saját orvoshoz, aki a szivhangot nézi, onnét tekintik a terhességet valóban sikeresnek.
Tehát a leszivastol számított két héttel később már jó eséllyel lehet tudni mi a helyzet.
#6: Pont ezt mondtam az első válaszomban, ami szerinted rosszindulatú.
Nekem nem ismerősöm, hogy nagyon szerezett unokaöcsémék vannak/voltak ilyen helyzetben. Annyit tudtunk, hogy beültetésük volt, azt is, hogy mikor. Családi eseményen találkoztunk pár héttel később, akkor 7 hetes volt, de nem verte nagydobra, és senki nem ezzel volt elfoglalva, mert még lehet korai az öröm. Ez július közepén volt, jelenleg nem tudom, mi a helyzet, remélem jól vannak és megvan még mindhárom poronty. Ha úgy gondolják, hogy elmondják, akkor örülök, addig pedig csendben szurkolok, ahogyan lassan 10 éve teszem.
Szia. Elmeselem neked feleségemnel hogy volt. Első lombik sikerült, egyet kértünk vissza lassan 3 éves. Beultetes utan 13 napon mentünk vérvételre. 7,9,11,12 napon teszteltünk mint a veszett. Negatív volt. Úgy mentünk oda, hogy nem sikerült. A vérvétel viszont pozitív volt, HCG 201 Progi 190. Minden rendben ment.
Masodik lombik. Gondoltuk pici korkulombseg legyen a gyerekek között. 2 kértünk vissza. Már az 5 napon full pozitív volt a teszt. Mind a kettő megtapad. Elég komplikált egy terhesség volt de a 35 hét 3 napon egészségesen megszulettek. Lassan 15 hónaposak :) Mind a három gyerek lány :)
Az elsőnél a feleségem rengeteg vizet ivott a Beultetes után, volt hogy 6 litert. Femibion terhesvitamint szedett :) Nagy kalappal :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!