Lehetséges, hogy elvetéltem?
A ciklusom általában tartja a 28 napot, most a 27. napra jött meg. Általában erős vérzésem van, szerintem genetikailag, mert Anyukámnak is mindig is az volt.
Az első napon az erős vérzés mellett iszonyú görcseim voltak, délutánra szinte belesajdult a gerincoszlopom alsó részei is, a medencében pedig mintha bomba robbant volna. Éjjel 3 órán keresztül szenvedtem, annyira fájt, pedig vettem be gyógyszert (addigra az volt már a negyedik aznap, de kellett egy ötödik is).
Második napon is maradt az erős vérzés és továbbra is görcsöltem, igaz már nem olyan intenzitással.
Most tartok a harmadik napnál és kb. 2.5 órán belül kellett tampont cserélnem (vastagat használok), ami nem megszokott a harmadik napon és még mindig görcsöl a hasam.
A 3. napon általáb elég szokott 6 óránként cserélnem.
Párommal kb. jó időben voltunk együtt. Lehetséges, hogy valahogy sikerült a fogantatás (semmit nem éreztem addig), de mégsem maradt meg és emiatt ennyire erős és fájós a mostani menzeszem?
A saját tapasztalataimat tudom csak mondani... Gyógyszer abbahagyása után szabályos ciklusaim voltak (max. 1-1 nap csúszás), volt, amikor alig volt valami vérzésem, volt, amikor a tiédhez hasonló módon és iszonyatos görcsökkel.
Csináltál tesztet, mielőtt megjött volna?
Nekem a terhesség előtti utolsó előtti vérzésem volt ilyen, kb. 10 napig tartott, a szokásos 5 helyett, nagyon fájt. De mivel teszteltem és nem volt még halványan sem pozi, így nem gondolom vetélésnek. Lehet, h valami elkezdődött, de még kimutatható sem volt, kár ezen stresszelned, én sem tettem.
Sok sikert a következő hónapban :)
A tesztelés vicces volt, mert a 27. napon, reggel teszteltem (másnap volt a nem várt), a vizeletem tiszta volt, semmi jelét nem éreztem annak, hogy meg kéne jönnie és mégis a szokottnál véresebb volt a wc papír miután végeztem. Nyílván a teszt negatív lett.
gyógyszert évek óta nem szedek, szóval az biztos nem befolyásol, ugyan úgy eszem-iszom, mint eddig, igazából az ég világon semmit nem változtattam a szokásaimon (stressz sem nagyobb), ezért gondoltam, hogy ez most másfajta menzesz lehet a szokásosnál.
Persze igyekszem nem túl aggódni, hiszen vannak fura véletlenek is :)
Remélem a következő hónapban jobbak leszünk :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!