Ha a 19 éves lányotok iskolás terhes lenne akkor erőltetnétek hogy vetesse el? Miért gondolhatja hogy nem probléma az ha nem tudja nevel i és majd az anyja eltartja mindkettőjüket?

ma 22:41-nek

Ha 19 évesen valaki terhes akkor nyilván végig tudja gondolni a jövőjét. Nyilván felteszi a kérdést magának

1. Ha megtartom, képes leszek felnevelni, gondoskodni róla? igen vagy nem?

Ha igen a válasz, és képes önmaga gondoskodni a saját gyermekéről akkor tartsa meg, és legyen sok öröme benne.

Ha nem képes gondoskodni a gyerekéről akkor ne tartsa meg, ne szüljön más nyakába..

Engem most nyugodtan meg lehet virtuálisan kövezni, de bizony én 19 évesen szültem.

Nagyon megijedtem amikor kiderült hogy terhes vagyok, mert voltak terveim/ álmaim. ( azt csak mellékesen jegyzem meg hogy az akkori partnerem egy èpp alkoholos illuminált állapotában mondhatjuk azt hogy megerőszakolt, később mikor kiderült mi a helyzet persze megbánta... Rá is számíthattam, meg a családjára is )

Biztos voltam benne hogy képtelen lennék elvetetni, hisz az a pici ( akinek akkor már dobogott a szíve) mit tehet a mi " felelőtlenségünkről"

Nem volt egyszerű ez tény. A páromnak volt munkahelye, a családja sosem szenvedett hiányt semmiben hatalmas földjeik vannak abból élnek, az én szüleim is nagy nehezen elfogadták a döntésem.

Igazából lavíroztam a babám élete érdekében.

Az apósom rögtön esküvőt szervezett nekünk, ellenvetésünk sem lehetett, az unokája családba születhet csak felkiáltással.

Zajlottak az események.

A lányunk 3 éves korában elváltunk. Eddig tartott a családi idill.

Közben tanultam, dolgoztam. Hajtottam hogy a lányomnak mindene meglegyen.

Elég kemény időszak volt, amíg a gyerkőcöm oviban volt, én dolgoztam, éjszakánként meg tanultam. Levelezőn elvégeztem egy főiskolát is.

Lett saját lakásom, nem a szüleimmel laktunk együtt tovább, habár nagyon sokat segítettek mindig.

Az unokájuk a mindenük, megkockáztatom talán jobban szeretik mint engem.

Most 13 éves kiskamasz a lányom. A világon a legjobb döntés volt hogy megszültem, imádom el sem tudom képzelni az életem nélküle.

Persze néha eszembe jut, a mi lenne ha, mit csinálnék, hol lennék akkor, De teljesen mindegy mert nekem ő VAN és ez a lényeg!

Az apjával évek óta nem tartjuk a kapcsolatot, nem kiváncsi a lányára. Most már a lányom se rá.

Azt tudom mondani a kérdezőnek, hogy készüljön fel mert nehéz lesz. Az össz. jövedelme a családi pótlék lesz ( 13.000,- = egyedülállóként) és a gyes ( 28.000,-).Ez elég kevés a megélhetéshez. A babaholmik, gyerekcuccok nagyon drágák. Még úgy is ha használtan veszi valaki.

( szülés után kaphatsz egyszeri anyaságit ami 60.000,- de ezt csak 1 alkalommal,gyorsan elfogy kisbaba mellett )

Tapasztalatból mondom hogy maximális szülői segítsèg nélkül nem megy és ha nincs kitartásod hogy igenis mindent megtegyél hogy talpra állj és küzdj azért hogy jó életetek legyen, akkor nem megy. Vagyis... menni megy, de a legnagyobb nélkülözésben.

#18, persze, ahogy a másik fél is tud "úgy elintézni" - bár hát erről az jut eszembe, hogy amikor az én párom terhes lett, akkor nem 19 volt, hanem 17,5 és gimis, és tök érdekes módon mindent meg tudtunk beszélni apósékkal négyesben, teljesen normálisan, bármi féle veszekedés, mi több hangos szó nélkül(!). Sőt, a véleményük elmondásán túl bele sem akartak szólni a mi döntésünkbe, mert tudták, hogy az a mi döntésünk és nem az övék... Persze ehhez kellett 4, egymást tisztelő kultúrember, ez mondjuk tény.

De így is lehet - tanusítom:)))

Fel sem merülne bennem, hogy erőltessem. Egy abortusz egy életre komoly lelki nyomokat tud hagyni - legalább is én sosem lennék képes rá. Nyilván leszedném a fejét, és átrágnánk közösen, hogy akkor mi a teendő - iskola, tanulás, hogyan tovább. De mindenki követ el hibákat. Anyukám egyik barátnője és a kolléganője szült ilyen fiatalon. Az első 19, a másik 17! évesen. Mindkettőből felelősség teljes anyuka lett, később születtek tesók is. Az előbbi orvos, az utóbbi tanítónő lett - ő dolgozik együtt anyuval. És egyik eset sem a véletlen műve, tényleg felelőtlenek voltak. De kioltani az unokám életét és megtagadni a segítséget a lányomtól csupán azért mert mérges az ember, és olyat akasztottak a nyakába, amit nem kért egyértelműen ostobaságnak tartom. Itt 2 életről van szó, nem engedheti meg magának az ember azt a luxust, hogy közli: te csináltad, hozzám ne gyere.

Gimis voltam, amikor egy velem egykorú ismerősöm megtudta, hogy a nagymamája hetekig kardoskodott az elvetetéséért és amikor a lánya másképp döntött kitagadta otthonról. 19 éves volt az anyuka, amikor szült és óriási szerencséjére a fiú családja befogadta. Miután megszületett az ismerősöm a nagymama is megszerette nyilván. De mióta kiderült a dolog azóta a lány nem tudott megbocsátani a nagymamájának és tudtommal nem is találkoztak.