Sokadik ilyesmi kérdés, de kérlek, nyugtassatok meg: ugye csak a citromlé miatt késik?
Az elmúlt néhány napban a barátommal néhányszor voltunk együtt bármiféle védekezés nélkül (nem hiszem, hogy sokat számít, inkább csak megnyugtatás önmagunknak, hogy megtörölgette alaposan a dolog előtt, hogy ne maradjon esetleg előváladék rajta), de csak néhány másodpercre (30-60 nagyon max.), igazából nem is értem, miért, csak elkapott minket a hév, de 1-2 ilyen eset után megbeszéltük, hogy ne, ezt semmiképp (ő amúgy nincs annyira odáig a dologért, ezért nem készültünk fel védekezéssel), és be is tartottuk (előtte nem értem, miért nem sikerült, ahj). Az egyik közepesen termékeny napnak jelölt volt, a többi sima... Ugyanakkor, majdnem másfél hete folyadék gyanánt (szinte) csak limonádét iszok, ami pedig köztudottan eltolhatja a ciklust kb. 1-3 nappal. Ma kellett volna megjönnie, de sehol semmi, lehet, csak beképzelem, de néha, mintha enyhén fájdogálna egy pici időre a hasam alja, de ennyi:( Rettegek, komolyan, a rosszullét kerülget annak a gondolatára is, hogy most ezzel esetleg elrontottuk az életünket... még csak annyira kirívóan stresszesebb hónap sem volt ez:( (amiatt volt már, hogy késett)
nyugtassatok meg, kérlek. majd ha megtudom a fejleményeket, nyugodtan szidhattok, de addig, kérlek, ne.
Vegulis az senkinek nem fura hogy ezt irja:
"ugye csak a citromlé miatt késik?" most komolyan... Miivaaan? Tudod kinek késik attol? Akit belefojtanak, annak.
"megtörölgette alaposan a dolog előtt, hogy ne maradjon esetleg előváladék rajta"
Az azért ugye megvan, hogy az előváladék az nem kívül van, hanem belülről jön? A leírtak alapján pedig kis mértékben sem vagytok rutinosak, szóval nem vennék mérget arra, hogy nem ment el, 1000%-ig biztos vagyok benne, hogy nem tudjátok, hogy kell alkalmazni a megszakítást, a pasidnak valószínűleg nincs olyan önkontrollja, hogy képes legyen jól kivitelezni.
Vegyél tesztet és csináld meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!