AZ összes teszt negatív
Nem értem hogy a többi mit látott
Valamit nagyon halványan látok,de úgy tudom, nem szabad szétszedni a kazettás tesztet, mert ahogy levegő éri, megjelenik a helye a teszt csíknak.
Nekem az early predictorral volt így hogy az addig tök negatív tesztet szétszedve szemem előtt jelent meg a halvány második.
Sajnos nem voltam várandós.
De ha ez reálisan mutat vmit neked, akkor az early predictor holnap reggel már jobban kell mutassa.
Drukkolok!!
nem válasz a kérdésedre, de angedd meg, hogy tanácsoljak valamit. Nekem is kellett progeszteronpótlás mindhárom terhességemnél, és kellett volna a legelsőnél is, akkor még sajnos nem tudtuk és elment a baba 10 hetesen.
Amit én tettem, hogy rögtön az elejétől biztosítva legyen a progeszteron: progeszteron krémet kentem napi két adagot a ciklusok második felében. Amikor nem estem teherbe, ez nem akadályozta azt, hogy megjöjjön a vérzésem, sőt, segített rendezni a ciklust is. Amint megjött, azonnal abbahagytam, és csak az új ciklus második felétől kezdtem újra.
Abban a hónapban, amikor teherbe estem, nyugodtan megvárhattam, hogy késsen a vérzésem, mert tudtam, hogy már pótolva van a progeszteron. Egy nap késésnél teszteltem, erős pozitív volt mindig, megemeltem a progeszteronkrém adagját, és természetesen elmentem orvoshoz is, és hazsnáltam az Utrogestant is, amit felírt, de megvolt bennem az a nyugalom, hogy az első egy-két hétben, amikor a beágyazódásnak meg kell történnie, de még én sem tudom, hogy terhes vagyok és a doki sem látna semmit, márvan annyi progeszteronom, ami a beágyazódáshoz és megtapadáshoz elég. Nekem háromszor bevált ez. Többféle márka van, én nem vagyok forgalmazója egyiknek sem, nem ezért írtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!