Ti változtattatok valamit a szokásaitokon azért, hogy legyen gyerek? Nem terhelte meg a kapcsolatot a változás?
Most olvastam, hogy kb. 2 naponta kell együtt lenni ahhoz, hogy jobb eséllyel teherbe essen egy nő. Viszont, mi ennél azért jóval többet vagyunk együtt.
Félek, hogy nehezen viselnénk a változást és megterhelné a mindennapjainkat. Már az elején így érdemes próbálni?
Bocs az offért de csak én érzem gáznak, hogy felnőtt emberek azzal menőznek hogy bibibiii mi heti napi X alkalommal szexelünk, bibibiii ti meg neeem....anyám. Azért ez szint.
Naiv vagyok, ha eddig azt hittem, hogy felnőtt ember feldolgoz egy olyan tényt hogy eleve mindenkinek más az étvágya? Van aki bármi gyerek/próbálkozás nélkül is kevesebbet igényli. Ez csak a párjának kell hogy szintén megfeleljen.
Itt páran hány évesek szellemileg 16??
Nem változtattunk semmin. Több együttlét volt naponta, amikor megfogant
De arra tényleg készüljetek fel, hogy az orvos eltilthat a szextől, orgazmustól is, azt pedig a gyerek érdekében akkor be kell tartani, bárhogy is hat a kapcsolatra.
Ha van gyerek, akkor már ő az első, a szülői igények hátrébb szorulnak.
Arra meg ne is számítsatok, hogy majd utána is napi több lesz. Amit írt itt valaki, az mese habbal, hogy három gyerek mellett is. Hogyne....
"És ha terhesség alatt az orvos eltilt esetleg hónapokra? Vagy a szülés utáni6 hét? Stb."
Azért amikor a magzat egészsége meg szülés után az én méhem egészsége a tét, az egészen más, mint amikor a megfoganása...Nyilván ha valami muszáj, az muszáj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!