Van olyan közületek, aki azt hitte menstruációs fájdalmai vannak, kozben pedig baba volt a dologban?
Tudom, hogy kár ezen egyenlőre agyalnom, majd kiderül, de mérhetetlenül boldog lennék, ha most mégsem premenstruációs tüneteim lennének, hanem a kisbabám jelezne nekem. :D 8 nap a nemvártig, erős mellfájdalom.
Tudom, hogy buta kérdés, negativ válaszra ne is pazaroljátok az energiát, inkább használjátok más kérdés alá egy segítő válaszra! :)
"8 nap a nemvártig"
Innentől nincs miről beszélni. Bármit is érzel, annak köze nincs a terhességhez. Kívánom, hogy összejöjjön, de 8 nappal az esedékes vérzésed előtt még semmit ne hozz összefüggésbe a terhességgel!
Amúgy nálam az első jel az volt, hogy nem jött meg a vérzésem, illetve a szokásos mellfájdalom nem a menzesz előtt, hanem akkor jelentkezett, amikor már meg kellett volna jönnie és sokkal intenzívebb volt. Amikor úgy görcsölt a hasam, mint mikor meg akar jönni, akkor barnáztam is mellé, ekkor voltam 5 hetes kismama, kórház lett a vége, szerencsére kaptam hormonpótlást és minden rendben ment.
És lehet, hogy összejött, de ne éld bele magad semmibe. De tényleg kívánom, hogy összejöjjön!
3-4 nappal a nem várt előtt erős mindjárt megjön érzésem volt, azt gondoltam, hogy előbb fog megjönni csak, és a melleim is majd leszakadtak, de volt már olyan is mensi előtt így nem gyanakodtam túlzottan, pedig akkor már majdnem 1 éve próbálkoztunk. Aztàn csak nem jött meg, és nem várt előtt 1-2 nappal erős pozitívat teszteltem:))
30+6 hkm
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!