Második gyermek vállalása előtt nem féltetek jobban a szüléstől, hogy már tudtátok mi vár rátok?

Én is tartok, főleg az első hónapoktól. De egyszer már túléltem :)

Erősebb a vágyam a baba után mint a félelmem. És már "rutinosabb" is leszek

Én nem. Pont azért, mert tudtam, hogy mi vár, tudtam, hogy mennyire fáj, de azt is, hogy kibírható.

De van olyan ismerősöm, aki nem szült többet, holott eredetileg több gyereket terveztek. Nem vagyunk egyformák.

Kicsit jobban. :)

Bíztam magamban, hisz egyszer már végig tudtam csinálni. És jobban is vágytam a második babára, mert azt is tudtam már, hogy az milyen érzés lesz. :)

Is-is. Az első szülésem elég nehéz volt, hosszadalmas, és nagyon kiszolgáltatottnak éreztem magam. A gyermekágyas időszak sem volt könnyű, eleve nagyon vashiányos voltam, a szülés is megviselt, szédelegtem napokig, hetekig nagyon gyenge voltam. Tejem is alig volt, nehezen indult be, ettől is kétségbe voltam esve.

A másodiknál magától a fájdalomtól, kiszolgáltatottságtól féltem ugyan, de ezerszer jobban fel voltam készülve fejben, lélekben az egész folyamatra, és a szoptatással ugyanígy voltam. Egyrészt már tudtam, hogyan tudom segíteni a babámat és magamat, hogy haladjon a folyamat, másrészt tudtam, hogy mik azok a dolgok, amik lassíthatják a szülést. És csodák csodája, a második szülésem jóval könnyebb volt. Szinte semmi beavatkozás nem volt, leszámítva, hogy én kértem eda-t (ami sokaknál persze kiveri a biztosítékot, ha beavatkozásmentességről van szó), de amúgy nem bolygattak feleslegesen, és az eda-t is úgy kértem, hogy csak az utolsó pillanatban, amikor még beadható. Előtte mászkáltam, zuhanyoztam sokszor, labdán rugóztam, stb, és persze, fájt, fájt, de már az is sokat segített, hogy teljesen tisztában voltam a folyamattal.

A másik, amitől féltem, az utána következő időszak volt, de magam is meglepődtem: tök jól voltam. Valószínűleg közrejátszott, hogy nem volt most gátsebem, de tényleg olyan fürge voltam már másnap, mintha mi sem történt volna. Ja, és a szoptatással is sokkal jobban boldogultam, már csak azért is, mert értettem végre, hogy mi történik. A nagyobbik gyerekemet csak 2.5 hónapig tudtam szoptatni, szinte végig tápszerrel kiegészítve, a kicsit viszont 15 hónaposan már én akarom elválasztani, tej még van :D Sőt, még anyatejleadó is voltam egy ideig.

Szóval én azt gondolom, nagyon sok múlik azon, hogy az anya mennyire van ott fejen, mennyire van felkészülve, mennyire érti magát a folyamatot, mennyire van tisztában a saját teste működésével, meg azzal, hogy hogyan tud saját magukon segíteni.