Szeretnék gyereket, viszont a terhességtől és szüléstől nagyon félek, nem birom a fájdalmat. Tudnátok valami biztatót mondani? 27/l
Még hozzátenném, hogy mindezt úgy írtam, hogy igazi horrorszülésem volt, még az orvosok is ott sajnálkoztak, hogy ennyi komplikációt összeszedni ritkán sikerül.
De annyira sodródik az ember az eseményekkel, rohangálnak körülötte, stb, hogy mire észbekapsz, már vége is van.
Engem szülés után rögtön műtőbe kellett vinni a méhlepény miatt. De ott elaltattak, vakartak, varrtak, rendbetettek. Még altatás előtt elkaptam egy műtősvalakit, hogy légyszi bökjenek be altatás alatt egy helyi érzéstelenítőt a végén. Mondták, hogy oké, persze. Mire felébredtem, semmim se fájt :) Plusz hagytak még két órát aludni az őrzőben, akkor úgyis meg kell figyelniük, én meg álmos voltam.
Nekem hányingerem egyáltalán nem volt. Talán egy hétig nagyon-nagyon enyhe émelygés, ami egy pohár víztől elmúlt.
A 10. hét környékén volt néhány hét, amikor nagyon álmos voltam. Hétvégén simán aludtam 12 órát is, munkanapokon meg emeltem a kávéadagon. Így nem volt gond belőle, igazán nem akadályozott semmiben.
A fájdalmat a kitolási szakaszig lehet csillapítani.
Ha a vaginális szüléstől félsz, lehet császár, amire IGEN, valid indok a pszichés rettegés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!