Gyereket szeretnék! Ennyitől lehetséges-e, hogy megfogantam?
37 éves nő vagyok. Olvasgattam, hogy az előváladéktól is teherbe lehet esni. A ciklusom 16. napján voltam. Aktus ugyan nem történt köztünk, mert kiszállt a srác, mivel egy másik lány miatt bűntudata volt. Csak megujjazott (kb. 5 perc), miközben én a péniszét simogattam. Előváladék kevés volt ugyan, de volt. Hogy került-e a kezére belőle, mikor a saját péniszét megfogta, nem tudom. Az enyémre talán kicsi, de mivel kevés volt, rögtön megszáradt. Benyúltam ugyan a hüvelyembe, nem tudom ez elégséges-e.
Előtte sokat volt pisilni.
Már összeolvastam mindent ebben a témában. 37 évesen én is tisztában vagyok vele, hogy mi kell a gyerek fogantatásához. De sok helyen azt írják, hogy ennyitől is lehet terhesnek lenni. Vagy ez csak riogatás egyesek részéről? Pasit nem szeretnék, de gyereket igen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ez vagy kamu, vagy egy rettenetesen buta no kerdese.
Spermas keztol nem leszel terhes igy, ugyanis nincs sem sebesseg, sem "vivoanyag", amitol bejut a szukseges helyre a sperma.
Szoval ettol kizart, hogy terhes legyel. Jard ki legalabb a kozepsulit, mert ugy latszik bioszra nem jartal be.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szia,akkor lenne esély a terhességre ha betette volna mégha nem is megy el benned.menet közben csurranhatott-cseppenhet valami,de ez itt a gyakori kérdéseken ősrégi téma :). Olvastam a kommenteket és valóban több esélyed lenne ha elmondanád a partnernak hogy mit szeretnél.De ez a megszáradt,meg felnyúlok magamnak dolog..nem is tudom mit írjak erre. Megértem azokat a nőket akik tényleg el vannak keseredve és mindent megtennének egy gyerekért.Nem ítélkezem mert nem ebben a helyzetben vagyok,talán nem is annyira elítélendő ha tényleg a nő anyaságra vágyik és nem azért tesz ilyet mert valakin bosszút akar állni,vagy így akarja a másikat megfogni/zsarolni stb.
Bár olvastam itt a gykorik.olyat is aki fecskendővel akart magának gyereket csinálni....és volt ilyen sikeres is.na akkor leblokkoltam...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Azért merült fel bennem ilyen, mert olvastam az másik oldalon állók aggodalmát - akik még nem szeretnének gyereket, de előváladékos kézzel ujjazták meg őket. Néhol még a nőgyógyász is azt válaszolja, hogy van esély a terhességre (bár elenyésző, de megtörténhet). Nem tudom már kideríteni mi az igazság ebben.
Köszönöm azoknak, akik nem dobnak rögtön követ rám és megértik a helyzetemet. Próbálom a legjobbat kihozni belőle :) Valóban ez a szándékom. Néha elkeseredek és elég nehéz olyankor :(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!