Ha valaki gyereket akar, akkor vajon miért védekezik? Ezeket a kérdéseket soha nem értem.

A pasik nem szokták akarni,a nő védekezik ugyan,de igazából lexarja a dolgot,aztán amikor terhes lesz kész tények elé állítja a pasit.

Aztán sok pasi ekkor elveszi a csajt,sok meg elmenekül és fizeti a gyerektartást.

Undorító!

Legtöbbször a felelősség felvállalásának hiánya. Mert akkor ki kell mondani, hogy igen, mostantól ez a cél és ha sikerül, akkor végérvényesen megváltozik az életünk.

Ezzel el lehet kenni ezt, amolyan "nem az én döntésem volt, hanem a sorsé, én csak elfogadom".

A másik verzió olyan is lehet, ami nálunk volt: megbeszéltük, hogy szeretnénk gyereket, de X időpontban lenne majd a legideálisabb. De, ha hamarabb jön, akkor se dőlünk a kardunkba.

Végül az X időpont lett, mert tényleg csak akkor estem teherbe, amikor egyáltalán nem védekeztünk.

Mondjuk a vicc az, hogy a tervezett terhesség ellenére, a pozitív teszt után pár napig rendesen pánikoltam. Átgondoltam én ezt rendesen? Tényleg kell gyerek? Komolyan szülni fogok, ki lehet azt bírni?

Hamar elmúlt, de mint minden nagyobb változás előtt, egy kis para elkapott. Azóta már két év eltelt, senki nem bánta meg, de hirtelen engem is szíven ütött a kézzel fogható felelősség.

Szóval én valami ilyesmire tippelek, hogy az elköteleződéstől túlzottan megrémülnek és halasztgatják, homokba dugják a fejüket, nem néznek szembe vele.

Valami hasonló pszichés folyamat van a "szerintem terhes vagyok, de juszt se csinálok tesztet, nehogy negatív legyen" típusú kérdéseknél is. Ott sem mernek szembenézni a valósággal, inkább homokba dugják a fejüket.

4. vagyok, és tényleg van benne egy ilyen "nem az én döntésem, a sorsra bízom" dolog is. Viszont én ezt nem érzem olyan tragédiának...

Első gyermekemet nagyon tudatosan vállaltuk, szépen megvolt a "menetrend", mégis rosszul alakult a kapcsolat.

A korábbi rossz tapasztalatok miatt mind a kapcsolatban, mind a terhesség-szülés ügyében rengeteg félelem volt bennem, amik akadályoztak a döntésben. A félelem irányított... Amikor kiderült, hogy babát várok, az olyan volt, mint amikor az úszni tanulót bedobják a mély vízbe... vagy bepánikol, vagy kiderül, hogy tud úszni... nálam az utóbbi történt.

Nálunk is az volt, hogy a gyereket tervezünk időszak előtt volt egy olyan rövid időszak, hogy akár már be is csúszhat, de jobb lenne, ha még nem, úgyhogy naptármódszer+óvszerrel védekeztünk (óvszer csak peteérés napján)

Ugye nem atombiztos, de pár hónapra rá már élesben ment, az első ilyennél megfogant a picur. :)

De a fentebbi válaszadóknak is tökéletesen igaza van, hogy van az az élethelyzet, amikor az egyik fél nem, a másik fél meg szeretné (ez utóbbi ált. a nő), így nincs meg a megfelelő védekezés, "maszatolás" van, mert nem bírják megbeszélni egymást közt nyílt kommunikációval.

Azért szerintem még mindig gyakoribb, hogy most nem terveznek gyereket, de nem bánják, ha becsúszik.

Nálunk is volt ilyen időszak, mikor nem szedhettem tablettát, gumit se akartunk, és úgy döntöttünk, hogy kúppal védekezünk. Tisztában voltunk vele, hogy annyira nem megbízható, így előre tisztáztuk, ha esetleg "becsúszik", megmarad.

Amúgy alapvetően nem árt tudni, hogy akivel az ember kapcsolatban van, és rendszeresen szexel, hogy áll a nem kívánt terhességgel, és nagyon helyes, ha úgy gondolják, hogy vállalják a felelősséget, sőt örülni is képesek neki. Elvégre aki rendszeresen nemi életet él, ott benne van a pakliban, hogy elég egy hibás gumi, egy kihagyott tabletta, vagy bármi, és ott a baba.

Sokkal jobb, mint amikor a rendszeres szex az jöhet, de betegesen félnek a terhességtől.

Elvégre a kettő nagyon is együtt jár. :D