Nagyon meredek így gyereket vállalni?
Miért ne?
Ö még statisztika szerint legalább 10-15 évig élhet, és ugyancsak statisztika szerint a legtöbb gyerek szülei 10 éves kor elött elválnak, azaz a gyerekek apa nélkül nönek fel.
Magyarul mondva semmivel sem lenne a gyerek rosszabb helyzetben, mint az átlag.
Emellett élhet a párod akár 20-30 évig is, de ha egy 40 éves valakivel lennél együtt, az sem garancia arra, hogy megérné az 50 éves kort.
Igen, az! És nem, nem vállalnék gyereket!
Belegondolsz, hogy lehet, hogy még azt sem éri meg, hogy nagykorú legyen a gyereke? Arról nem is beszélve, hogy egy 56 éves férfi már nem fog úgy gyereket nevelni és úgy hozzáállni a dolgokhoz, mint egy fiatal. És hát a kor nem csak nőknél jelenthet gondot az egészséges gyermekvállalás terén!
Én semmi meredeket nem látok ebben.
Ha mindketten szeretnétek, akkor vállaljátok nyugodtan.
Nagyon sok rosszindulatú ember van. De nem nekik vállaljátok a gyereket, hanem magatoknak.
Sokan vállaltak már idősebb korban is gyereket, semmi ördögtől való nincs ebben. Ettől még lehetnek nagyon boldogak és szép család.
Na meg a fiatal szülők sem mindig jó szülők.
Majdnem ugyanez volt a felállás a nagyszüleimnél és végül nagypapám élt tovább. Megélte az unokáit is.
Ettől függetlenül én nem hiszem hogy vállalnám. Más lenne ha még gyerektelen lennél.
Nem meredek, még akkor sem, ha emiatt lehúznak :-)
Miért? mert az élet kiszámíthatatlan és
1. - van olyan házaspár ismerősöm, akik hasonló összetételűek voltak korban, bevállaltak egy gyereket és azóta is boldogan élnek, a gyerek is szépen fejlődik :-) aranyos, kedves, stb. Az apa olyan fiatalos (ő is sportol), hogy SENKI meg nem mondaná, hány éves... Egy házban laktunk, én is csak akkor döbbentem le az évei számán, amikor szavazatszámlálásnál bediktálta a születési idejét :D
2. - fiatal házaspár gyereket vállalt (férj 30-as), a terhesség 4.-ik hónapjában a férfi stroke-ot kapott, fél oldala lebénult, a babával fizikailag nem tud foglalkozni.
3. - Ugyancsak fiatal pár, az anyuka terhes lett,s bár közösen tervezték a gyereket, a férj mégis lelépett.
Vagy ott van Fehér Miklós esete, aki fiatalon összeesett a focipályán és meghalt.
Egyáltalán nincs garancia arra, hogy egy fiatal férj ottmarad a gyerek mellett, és végig fel tudja nevelni a gyereket.
Nem mondom, ha az anya jóval idősebb lenne - akkor már én sem biztos, hogy ezen az állásponton lennék...
És miért ne érhetné meg a férj a gyerek nagykorúságát? 57+18=75 éves ez azért még nem aggastyán kor...
Nálunk kb.ennyi idős volt a férjem, mikor a kisebb fiúnk született. Ma 18 és 16 évesek, a férjem 71 múlt. Ő tanul a kisebbel,a nagyobbat készíti fel épp az emelt érettségire. Dolgozik, most szeptemberben a fiúkkal lefutotta a félmaratont. Még most nyáron is beállt a kisebb fiúnkkal és barátaival focizni, a nyáron megjártuk a Triglav-ot. Orvoshoz akkor megy, ha lejár a jogosítványa. Folytassam?
Én meg 2 hete voltam az egyik osztálytársam temetésén... 25 év a korkülönbség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!