Endometriózissal spontán baba?
Lehet! Kolleganomnek van, nagyon is komoly. Mutottek is. Megmondtak neki, nem lehet babaja. Elfogadta, azt hiszem feldolgozta, boldognak tunt. (amugy egy jokedelyu, vidam no, anyagi problemak nelkul, jo hazassagban-ez csak azert fontos, mert a pozitiv dologk gondolom segitettek az elfogadast)
40 evesen esett teherbe, nem is szamitottak ra. Csaszarral szult az endometriozisa miatt. Most mar nagyon boldogok.
Az az igazság, hogy nekem nem volt hivatalos, hogy endom van, de két doki is azt mondta, hogy nagy a valószinűsége, hogy az. Több ciszta volt a petefészkemben, és csokicisztának vélték, ugyanis valami sűrű sötét volt a belsejükben, tehát vér. A csokiciszta pedig az endo egyik ismertetőjele. Ehhez hozzájött, hogy 4 évig nem estem teherbe, és menstruációkor, olyan szinten görcsöltem, hogy semmi fájdalomcsillapitó nem használt, sirtam a kintól, azt hittem, meghalok. Már rászántam magam, hogy akkor következő évben megnézzenek laparral, amikor valami csoda folytán egyszer csak 4 év után, pozitivat teszteltem. Magam sem értem mi történt, hogy jöttem rendbe, bár az utolsó 10 hónapban biztató volt, hogy nem görcsöltem mikor megjött.
Cisztám még terhesség alatt is volt, az elején, de a baba rendbe rakta:), és ugye a terhesség jótékony hatással volt az endora/csokiciszták
na...a vége lemaradt. :)
Szóval a mindenre jótékony hatással volt a baba, rendbe rak mindent odabent. :)
Nagyon örültem, hogy sikerült teherbe esnem, mérhetetlen boldogság volt, pláne igy, hogy mégsem kellett műtét és hasonlók. Rengeteg gyógynövény teát és kapszulát ettem, ittam.
ma 13:03
4x2 gyereked van? Szóval 8?
Nem 8!
A műtét utan teherbe esett,aztan még 4x sikerült ujra,de több vetélése volt.Osszesen 2 gyereke szuletett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!