Hogyan ne parázzak rá a teherbeesésre? Ti hogyan élitek ezt meg?

Úgysem tudsz nem ráparázni :) De tényleg, így vagyunk bekódolva, "kell" a baba. Persze írhatnám hogy sportolj meg kötögess meg járj el, és majd akkor jön amikor jönni akar, de fenéket. Mi is vártunk a babánkra 2 évet, kb. én is 8 hónap körül kezdtem kattogni a sikertelenség miatt. Ez ki is tartott a végéig, pedig költöztünk közben, munkahelyet váltottam, sok új inger ért. Kitartás, hamarosan te is anyuka leszel! :)

28 hkm

Nincs mit és köszönöm!:) Ezt tényleg csak az érti, aki átment rajta.

Ma már annyira fejlett az orvostudomány és annyi lehetőség van, hogy extrém eseteket leszámítva, bárkinek tudnak segíteni. Engem ez "vigasztalt", ettől tudtam kicsit jobban elengedni magam.

Sziasztok! Sajnos én is a rágörcsölős lányok táborát erősítem...

2012. decemberében volt egy vetélésem,nagyon az elején, 6 hetesen! De engem annyira megviselt,hogy onnantól kezdve,amint lehetett próbálkozni újra,eszeveszetten akartam!! Tavaly mentem el dokihoz,hogy kiderítsük,mi lehet a gond! Hát ki is derült,alacsony progeszteron szint,nem volt peteérésem,ha volt,akkor is csak picike tüszőim nőttek! 3 havi closty sem hozta meg a várva várt sikert,hol túl nagyok lettek a tüszők,hol nem nőttek elég nagyra! Ezek után kellett volna visszamennem,hogy megbeszéljük az átjárhatósági vizsgálatot és a spermavizsgálatot a páromnak...de nem mentem! A sok vizsgálatba,UH-ba,az időzített sexbe belefáradtam!Féltettem a kpcsolatomnat is,teljesen becsavarodtam! Talán kicsit fel is adtam...

Úgy döntöttem,adok még pár hónapot magamnak,magunknak! :)

Most minden rendben köztünk a párommal,akkor szerelmeskedünk,amikor kedvünk tartja,és most így nagyon jó! :) Várjuk a kis csodánkat,de most már eljutottam arra a pontra,hogy nem sírok napokig amikor megjön! :)

Aztán pár hónap múlva biztos elmegyünk a vizsgálatokra,ha addig nem sikerül,de nem sürgetjük a dolgot! :)

Huhh hát ez jó hosszúra sikeredett! Ne add fel! Egyszer mi is anyukák leszünk! :)

igen sajnos, hogy az 5-ös válaszoló is írja, el kell érnünk egy olyan ponthoz hogy nah, most már elég, sok volt...stb, azt úgy mond "feladni", de amíg idáig eljutunk, talán sose, csak beletörődünk. de sok sikert kérdező és kedves utolsó, én minden napot próbálok élvezni, és hihetetlennek is tartom hogy alig fél év és lesz egy babám...szurkolok nektek :)

4-es voltam.

Kb. 2 év sikertelen próbálkozás után teljesen lemondtam arról, hogy egyszer anya leszek. Elkezdtem azon tűnődni, hogy nem mindenki válhat anyává, ezért más értelmet kell találnom az életemben. Nem görcsöltem rá, nem idegeskedtem és nem keseredtem el mikor megjött. Aztán nyár végén rám tört valami furcsa érzés, megmagyarázhatatlan boldogság. Aztán észrevettem, hogy késik. Másnap vettem egy tesztet, amihez sok reményt nem fűztem és persze negatív is lett. 5 perc múlva mikor újra ránéztem már két csík volt rajta. Azt a pillanatot nem tudom leírni. Szóval tényleg van benne igazság, hogy nem szabad görcsölni. Próbálj meg te is úgy hozzáállni, hogy ne tragédiaként éld meg, ha megjön és fogadtasd el magaddal, hogy más célja is lehet az életnek. Nekem sikerült :))

36 hkm

egy picit más történet, de talán nem haragszol meg érte, hogy leírom.

tesóméknak született egy babájuk, aki hamar megfogant- de utána nagyon nagyon sokminden rossz érte őket. Betegség, baleset, stb.mondták nekik, hogy maximum lombikbabájuk lehet, ha egyszer úgy döntenek, hogy babájuk legyen. Persze mérlegeltek sokat, hogy belevágjanak-e, mert közben az idő is telt- de egyszer csak úgy határoztak belevágnak. Sok szuri, leszívás, beültetés... stb. aztán méhen kívül lett. Akkor tesóm azt mondta, hogy kész, adott egy esélyt, de többet nem. És bármennyire is szeretne egy tesót a gyerekének, nem lesz. Belenyugodtak, beletörtődtek, ráálltak, hogy ők 1gyerekesek. És akkor velük is spontán megtörtént a csoda- pedig a dokik tesómnak a balesetük, a párjának a betegsége miatt megmondták, hogy soha nem lehet egyiknek sem gyereke- nemhogy kettejüknek.... És mégis. Náluk is ez a nem görcsölés hozta meg a babát.

ÉN is nagyon rágörcsöltem az első gyerekünkre. Ez a menetrendszerinti sex, hogy állandóan az ember a napokat számolja, aztán megjön... Mi kb 7hónap után kezdtünk nagyon elkedvtelenedni... és a következő hónapban nagyon sok munkám lett, nem tudtam annyira a babatémával foglalkozni magamban. NEm számolgattunk semmit- én ráadásul céges útra is mentem- szóval totál el voltunk fogalalva. És mégis abban a hónapban lettem kismama. EGyszerűen nem tudom hogy hogy nem lehet rágörcsölni- de ha magadban tényleg elengeded a témát, és próbálsz más értelmet keresni, akkor tényleg össze fog jönni.

Nagyon sok sikert kivánok!!

Utolsó vagyok- még annyi, hogy mi is 30-on túl voltunk mikor az első babánkra készültünk.

Ma már nagycsalád vagyunk 3kisfiuval. Az első gyerekre való rágörcsölés után, a másik két gyereket meglepően hamar sikerült összehozni, a 2. baba a 2. hónapban, a 3. konkrétan egyetelenegy alkalomból fogant meg... Tehát ha a gépezet egyszer beindul..... :)

szia! együtt érzek veled, nekünk ez a 8. hónap hogy próbálkozunk....nekem állandóan görcsbe szorul a gyomrom ha kismamát látok, még ha csak a tv is....minden ismerősös, barát, munkatárs terhes vagy most szült...persze mindenkinek elsőre összejött... úgy érzem sürget az idő, igaz én még csak 26 vagyok, de párom már 40 és ő lenne a közös babánk a szerelmünk gyümölcse :) én tudom hogy nagyon rágörcsölök, minden gondolatom ez, próbálok nem erre gondolni, de egyszerűen nem megy... figyelem a peteérést, ovutesztelek, most kezdtem el hőmérőzni stb. szóval nekem e körül forog az életem. Az elején még nem foglalkoztam vele, lazán álltam hozzá és sajnos úgy sem sikerült. Szóval nálam nem jött az hogy ne foglalkozzak és majd akkor jön össze. Én is remegő gyomorral várom h ne jöjjön meg és minden alkalommal zokogok hogy én még erre se vagyok képes...:(

Így az itt kapott válaszok alapján mi szerint ne várjak mert csak időpocsékolás, "hazudjam" azt hogy már 1 vagy 1,5 éve próbálkozunk és menjek dokihoz. Így keddre már be is jelentkeztem a helyi sztk.s nődokihoz és elmondom neki hogy próbálkozunk sikertelenül. Pont peteérés előtt két nappal megyek direkt hogy lássuk van-e érő tüszőm. Remélem segítőkész lesz és követjük uhval a peteérésem és remélem elküld egy hormonsor vérvételre is. Úgy érzem az hogy elhatároztam, belevágok a kivizsgálásokba, ad némi megnyugvást és remélem egy váratlan pillanatban bekopogtat majd a gólya. Én soha nem fogom azt mondani hogy elég most már nem érdekel, belefáradtam, mert azzal saját magamnak hazudnék. Erre vágyok és soha nem fogok róla lemondani. Én is szoktam arra gondolni hogy a mai fejlett orvos tudománynak köszönhetően már azért szinte minden esetben találnak megoldást és tényleg csak a nagyon kirívó esetben nem sikerül. Kitartás! Tudom milyen nehéz, hidd el!