Mi lesz most velünk?
Elég szar döntést hozott "anyukád".
Előbb elmondja, hogy lehetne még egy kistestvéretek, aztán megöli ezt a gyereket....szomorú, hogy milyen emberek vannak.
Már nem is él szegény?
Azért felettébb érdekes , hogy kirândulgatni ide oda jârkâlni van pénzük a szûleidnek !
Persze, hogy van pénzük kirándulni, hiszen pont ezért ölte meg a nő a harmadik gyermekét, hogy teljen nekik szórakozásra.
Inkább élnek két gyerekkel jólétben, mint kicsit szerényebben, de hárman.
Nem írom ki mit gondolok az ilyen emberekről, mert nem menne át a trágárságszűrőn.
Képzeld, nem tudom, hogy él-e még vagy sem! A kirándulás sem holnap lesz, hanem majd a közeljövőben. Nyaralni sem járunk, most is csak azért visznek el minket, hogy ne az itthoni nyomott hangulatban üljünk és nézzük egymást.
Lehet, hogy rossz döntést hoztak, de ők a szüleim és bármi történjen én szeretem őket. Nyugottan írjál bármit, nem vagyok h**e, így is értem amit mondani akarsz.
Eddig nem írtam ide, de UNDORÍTÓAK vagytok! A lány anyjáról beszéltek és nekiálltok itt szidni. Igazából nem láttok bele a család a helyzetébe, gép mögül könnyű leszólni mást. A lány anyja egy felnőtt nő, el tudja dönteni, hogy hány gyereket tud vállalni anyagilag és érzelmileg egyaránt. Tényleg csak szerintem fontos, hogy ne csak az legyen, hogy ennek a gyereknek is jut vajas kenyér, hanem hogy tisztességben, kellő figyelmet és törődést is megkapja. Hagyjátok abba az anya pénztárcájában való kutakodást! Én jobban elítélem azokat a szülőket, akik az ötödik-nyolcadik gyereket is vállalják, pedig egyiket se tudják normálisan etetni, taníttatásukra nincs pénzük, de a szeretet mindent megold... igen, aztán felnőttként majd nem tud magával mit kezdeni az a szegény gyerek. Egy nőnek JOGA van eldönteni, mennyi gyereket tud vállalni, ehhez (a családján kívül) senkinek semmi köze. Azzal én se értek egyet, hogy a kislányt be kellett volna avatni, ezzel hatalmas terhet rakott a vállára, de ő is ember, hibázik. Ebben a 14 éves lányba több értelem szorult, mint a szemellenzős, elfogult abortuszellenesekbe összesen.
Kérdező, neked kitartást kívánok és remélem rendbe jön a család élete. Nehéz és lassú folyamat lesz, kicsit mindig bennetek lesz ez, de boldog életet kívánok nektek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!