Kinek mi a véleménye?
Én az elején sztk-ba jártam, nálunk egész jó volt, bár nem a jópofizásról voltak híresek, inkább futószalag szerűen ment a dolog, de azért általában odafigyeltek a dolgokra, nem ráztak le.
Kb. a 20. hétig jártam oda, mert az ottani dokik közül már egyik sem vállalt szülést, ezért átmentem egy magánhoz.
Ő barátságos volt, de nem volt jól felszerelt rendelője (pl. nem volt uh), elég messze volt (míg az sztk sokkal közelebb), mindenért a kórházba kellett mennni, semmit nem a protokoll szerint csinált (ő nem azon a bizonyos héten csináltat bizonyos uh-ot, vérvételt, hanem később, de szerintem inkább elfelejtette, és ez volt a kamu duma), egyszer lett volna szükségem rá hajnalban telefonon, mikor kb. a 39. hét környékén vérezni kezdtem, de nem vette fel, vissza sem hívott. Egy bizonyos illetőhöz küldött uh-ra, aki kb. egy alkesz volt, és gőze sem volt semmiről (nem volt biztos a fogantatás időpontja, mert kimaradt egy menzeszem és csak utána estem teherbe, több mint egy hónap csúszás volt a mensi és a valódi terhességi korom között), össze vissza bénázott, írkált a gépbe mindenfélét (ha jól rémlik a 37-38. héten, már nem is emlékszem pontosan mikor volt). De gondolom ő volt a cimbi, így ahhoz kellett menni. A szülésznőt konkrétan ő mondta, hogy ki lesz, keressem fel, de végül nem is volt rá szükség, mert császár lett.
Szóval mindent összevetve én csalódtam benne, a vérnyomásomat kb. sosem mérte, az sztk-ban mindig odafigyeltek, mert picit magas volt, gyógyszert is írtak rá, de aztán nem lett rá szükség.
Nekem ez volt a tapasztalatom, de szerintem attól is függ, hogy az sztk-ban milyen a felszereltség.
Ettől függetlenül most is fogok magán dokit választani (persze egy másikat), de az elején az sztk-ba fogok járni.
Én két dolog miatt döntöttem a magándoki mellett: nem kell annyit várni és nem két perc alatt rendeznek le. Szolgáltatást kapok a pénzemért, ha kérdésem van, feltehetem, kedvesek, türelmesek, normálisak.
A terhességem legelején voltam sztk-ban. Napokig sírdogáltam utána, annyira kellemetlen és megalázó volt. Kb hozzámvágták a papírokat, rámförmedtek, hogy egyáltalán mit keresek ott, megjegyzést tettek a külsőmre, olyan dolgot is ráírtak a leletre, amit nem kellett volna stb.
De szerintem ki kell tapasztalni, kísérletezni kell. Magánban is van bunkó és figyelmetlen és sztk-sban is van kedves, barátságos és hozzáértő.
A gépekkel, tudással kapcsolatban nem nagyon tudok mit mondani, sok vizsgálaton voltam itt is, ott is. Mondtak nagyon ellentmondó dolgokat (de ez szinte már természetes), és pl. az egyik sztk-ban sokkal szebb UH-s fotót kaptam, mint a magándokinál.
Én terhességmegállapításra magánba mentem. Ott egy kedves fital doktornőhöz kerültem, aki mondta, hogy dolgozik államiban is, így nyugodtan menjek legközelebb már oda. Így azóta államiba járok hozzá, így persze egy vasat se fizetek a vizsgálatokért, a kedvessége, odafigyelése és segítőkészsége pedig ugyanolyan, mint amikor horribilis összeget fizettem a magánban.
Szóval ilyen is van. Én szerencsés voltam, hogy ennél a doktonőnél még volt hely, hogy hozzá kerülhessek terhesgonodéázra (mert már elég sok kismamája van)
A barátnőm pl. ügyeletes orvosnál szült és abszolút elégedett volt. Egy másik barátnőm meg letette a fogadott orvosának a nem kevés pénzt, aztán a doki felé se nézett,ő is az ügyeletesnél kötött ki, de azért az illető orvos a pénzt felvette.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!