Mi lehet velem? 72-órás tabi, röntgen, gyorsteszt is negatív, de találtak egy daganatot a petefészkembe. Bővebben lent.
Figyelt kérdés
A párommal voltunk együtt, kiszakadt a gumi, rögtön mentünk tablettáért, rá egy hétre meg is jött. Ezután viszont lassan 2 hónapja nem jött meg. a héten voltam nő gyógyásznál, aki elsőre azt mondta terhes vagyok, volt hüvelyi ultrahang akkor már azt mondta hogy nem, de van egy ciszta a petefészkembe. Ultrahang előtti nap csináltunk egy xepil tesztet, az negatív lett. Vettek vért, de ennek csak napok múlva lesz eredménye, én pedig nagyon ideges vagyok és aggódok. Mire számíthatok? Lehetek mégis terhes? az ultrahang és az együttlét között 8hét telt el. Lehetséges hogy még nem lehetett látni a babát? vagy az a ciszta csinálja?2014. márc. 9. 08:52
1/4 anonim válasza:
8 hét az együttlét óta, az azt jelenti, hogy még több hetes a terhesség, mert előző mensitől számítják, kb. 10 hetes terhességnél pedig már nem csak, hogy látni a magzatot, de szívhang is szokott lenni. Szerintem nincs baba, csak egy ciszta bekavart a működésbe, az is lehet, hogy a tabi hormonhatásának eredménye. Szerintem nem vagy terhes (abból az együttlétből tuti nem).
2/4 A kérdező kommentje:
ez volt az első rendes együttlétünk, azelőtt csak próbálkoztunk de azután meg is jött rendesen a mensi. A kérdéses óta meg nem voltunk együtt.
2014. márc. 9. 09:11
3/4 anonim válasza:
Először is, ez nem daganat, hanem ciszta, az nem daganat, szerencsére.
Szerintem a tabletta megkavarta a hormonjaidat, ezért a következő havi tüsződ, ami érett, nem repedt meg, cisztád lett, ezért nem jön a mensid sem.
Ne aggódj, terhes tuti nem vagy és komoly bajod sincs. Hamar helyre fog jönni a dolog, az orvos majd segít. :)
És ez ne szegje kedved a jövőben! ;) Felelős viselkedésre vall, hogy bevetted a tablettát és, hogy elmentél orvoshoz is.
4/4 A kérdező kommentje:
a tesztet viszont este csináltuk. amiatt lehet álnegatív? és mégis terhes vagyok?
2014. márc. 10. 10:52
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!