Egy héttel, illetve 6 nappal a nemvárt előtt közepesen erős, kétcsíkos LH teszt jelent valamit?
Figyelt kérdés
Jóstesztelni próbálnék, de nem tudom, hogy ennek lehet-e örülni. Peteérésem tuti, hogy középidőben volt, láttam a nyákot is, ez most nem az. Mindkét teszt elég erős, bár annyira nem, mint a kontroll csík. Jelent ez valamit? Ha nincs semmi, és lezajlott a peteérés, ennek teljesen fehérnek, vagy nagyon halványnak kéne lennie, nem?2014. jan. 10. 14:07
1/4 anonim válasza:
Saját tapasztalatból mondom, nekem még elmaradt mensi után is bőven 3 nap után jelzett a teszt halvány pozit, és nem jóstesztről beszélek. Várj egy kicsit :) Tudom könnyű ezt mondani, meg biztos, írnak olyat, hogy igen ez jót jelent, de (még egyszer kihangsúlyozom!!!), nekem jóstesztként nem ért semmit az ovu teszt, volt csíkom, nem csikom mindenem a hosszú hónapok alatt, de most az egyszer a pozit is, mensi után bőven sikerült meglátnom!
2/4 A kérdező kommentje:
Köszi, hogy írtál :) Tudom én, hogy nem lehet ebben bízni, igazából csak azért csinálom, hogy elfoglaljam magam, mert nagyon izgulok, és hcg tesztet még nem lehet ilyenkor csinálni :) Gondoltam hátha bejön, ha nem, az sem baj, csak kíváncsi vagyok, hogy ez elméletben mit jelent.
2014. jan. 10. 14:19
3/4 anonim válasza:
Nagyon drukkolok azért, hogy végül az legyen amire annyira vágysz :))) Én is azt hittem, ha pozit tesztelek, már azért fogok mert egy zsák tünetem lesz, itt a gyakorin ez a példa gyakori :D ugye, hogy már mesni előtt van, hányinger, álmosság, stb stb... Már totál eltemettem azt a hónapot is, mert semmi tünetem nem volt, és még is sikerült :))) És tényleg többször hangsúlyoztam, hogy csak az én példámat tudom felhozni, szóval erre alapozni sem lehet. Mások biztos jobbat fognak írni. De szívből kívánok sok sikert Neked :))))
4/4 A kérdező kommentje:
Köszi, aranyos vagy :) Én nem magyarázok be semmit, pont az ellenkezője vagyok, ha véletlenül érzek is valamit, egyből letudom azzal, hogy ez simán lehet más miatt. Egyetlen biztató jelem, hogy a párom szerint valahogy fura a cicim tapintása :D
Különben a hányinger stb. nagy részét szerintem csak beképzelik, bár néhányszor biztos előfordul.
2014. jan. 10. 14:44
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!