Lehet terhes a barátnőm ha előváladékos lett az ujjam, letöröltem majd megujjaztam?
A barátnőm 15 én pedig 16 éves vagyok.
Mindketten szüzek vagyunk még.
Száraz szex volt.
Mindkettőnkön volt alsó, rajta pedig trikó is.
Simogattam a nemiszervét, megigazítottam a sajátomat és lehetséges, hogy előváladék került a kezemre. Utána a kezem érintkezett az alsómmal a takaróval és a trikójával. Egy kicsit izgattam bugyin keresztül majd benyúltam és nedves volt. (A spermiumok mozgásképtelenek lettek attól hogy beletöröltem őket a takaróba?) Félek hogy a spermiumok újra mozgóképesek lettek, illetve az élve maradtak életképesek maradtak a nedvességben. (A hüvely savas hatása megöli a spermiumokat?) Utána megujjaztam 2 centiméter mélyen. A sperma beúszhatott a hüvelyébe?
3 napot voltunk együtt, de sosem értem hozzá egyből azután amiután magamhoz értem.
Nagyon aggódunk mert mindez az ovuláció körüli napokban történt (a menstruáció 1. napjától számítva a 12-18 nap között) és mi 3 napon keresztül voltunk együtt és nem tudjuk, hogy a nagy hevben esetleg nem figyeltünk oda és előváladék került ilyen módon a hüvelyébe.
Ha ez az ovuláció napjaiben történt meg mennyi az esélye a terhességnek?
A következő menstruációja szeptember első hetében érkezik, de félünk hogy nem jön meg... A stressz is késleltetheti és pont ezért szeretnénk megtudni mennyire súlyos az eset. Pánikolunk és már nem is tudok másra gondolni. Segítsetek! Van esély a terhességre és ha igen mennyi? Van okunk aggodalomra, mert ő már belebetegszik és én is tiszta ideg vagyok? A stressz pedig csak késlelteti a menstruációt és így nem tudunk meg semmit...
Az őszinte válaszokat előre köszönjük!
nem sok esély van rá.kb 0%.ne stesszeljetek.ha a hüvely savassága megölné a spermiumokat kihalna az emberiség!!!
ha nem jön meg neki teszteljetek,de szerintem nincs okotok aggódni...
MÁsodik gyermekünk után volt egy ilyen esetünk a férjemmel:
én örömet szereztem neki, aztán ő elment kezet mosni, de a hasán mradt némi "anyag", ahhoz valahogy még hozzá ért, utána kézzel örömet okozott nekem.
Épp azért nem voltunk "rendesen" együtt, mert tudtam hogy peteérésem van a környéken és épp nem terveztünk megint babát.
Hát az lett belőle. Aztán sajnos nem maradt meg az a terhesség, de létre jött.
Viszont itt nyilván vankülönbség, hogy Nálatok csak előváladék volt a képben, de azért én azt mondanám, hogy oda kell figyelni rendesen!
"Namost az előváladékban akkorlehet spermium, ha a hugycsőben volt spermium. Tehát ha a férfi a legutolsó ejakulációja óta nem vizelt. Ha vizelt akkor a savas kémhatás minden bizonnyal az eselegesen ki nem mosódott spermát is megöli percek alatt.
És ha még valami durva véletlen folytán mégis kerülne kis mennyiségű spermium az előváladékba a hugycsőből, annak akkor is minimális az esélye arra, hogy elérjen a petesejtig. Egyrészt az "út" nagyon hosszú. A sperma nem "szórakozásból" spriccel ki a péniszből, hanem azért, hogy minél kevesebbet kelljen úsznia a spermának. Az előváladék viszont nem spriccel.
Másrészt a spermák 99%-a az út közben elpusztul. Az előváladékban pedig ha van is akkor olyan alacsony az életképes spermiumszám, hogy veszélyesebb átmenni a zebrán, mert ott több esélyed van rá, hogy elüt egy autó."
Minden egyes orgazmusom után wc-n voltam. Volt úgy hogy napi 2x - 3x is. A 3 nap alatt 4x élveztem el és mindegyik után wc + kézmosás. Minden este fürdés. Ha az előváladék így nem tartalmaz spermiumokat és tekintettel arra hogy 2 orgazmus között letelt minimum 3 és fél óra akkor nincs okunk aggodalomra ugye?
Most akkor minket akarsz meggyőzni, hogy nem terhes a barátnőd? Ez aranyos.
A biológia elvileg működik valahogyan, de néha megtréfálja az embert. Peteéréskor a nőnek olyan típúsú hüvelyváladéka van, ami kedvezően "vezeti befelé" a spermákat, és mint tudod, egy célba találó pont elég...
(Hogy egy példát említsek: egy a sokmillióhoz az esély arra, hogy egy nőnek két különböző férfitól legyenek kétpetéjű ikrei, de erre is van példa Angliában. Tehát van, amire igen-igen kicsi az esély, de ha épp Veled történik meg, akkor meg ott a pont...)
Aktus (jelen esetben "esemény") után 14 nappal lehet tesztelni, és biztos lesz az eredmény.
"A petesejt kiszabadul a tüszőből, és belép a petevezetékbe, amelyben átlagosan 1,2 mm-t halad előre percenként. A spermiummal történő randevú helyszíne a petevezeték. Ideális esetben a spermiumoknak a méh felé vándorolva itt kell utolérniük szívük „hölgyét” a megtermékenyüléshez.
A spermiumok gyorsabbak, 2-3 mm-t haladnak előre percenként. Egy átlagos női testben tehát kb. 1 óra kell ahhoz, hogy megtegyék az utat a petesejthez. De… A csapatnak sokat kell küzdenie, hogy bérjen a célba. Nem elég, hogy át kell verekedniük magukat a savas hüvelyen, amely nagy részüket elpusztítja, utána meg kell találniuk a női test labirintusában a megfelelő útvonalat – eközben ismét sokan elvesznek – majd árral szemben haladva el kell úszniuk a petesejthez. Mondanom sem kell, maroknyi kis fickónak sikerül csak mindezen sikeresen keresztül verekednie magát.
Ezután még meg kell várni, hogy mit dönt a NŐ. A petesejt megvizsgálja maga körül a csapatot, és kiválasztja a neki tetsző spermiumot, „akit” beenged magába, és megtörténik a megtermékenyítés. Mindehhez hozzá kell tenni a korábban már fent leírt tényt: a tüszőrepedéstől számítva a petesejt mindössze kb. 24 órán át életképes, tehát ha ezalatt a fenti love story nem megy végbe a petesejt és egy alkalmas spermium között, akkor a petesejt elhal, és nem jön létre a megtermékenyülés."
Namost ha az előváladékban (mert előváladékról volt szó) van némi spermium akkor kötve hiszem hogy ovuláció alatt nem vesznének el út közben + ha 1 beérne nem lenne elég erős ahoz hogy megtermékenyítse. Tekintettel arra, hogy az előváladékos kezem érintkezett más anyagokkal pl. ruha, takaró, levegő a spermiumok száma idővel csökken, így viszonylag kevés az esély, hogy sikerrel járjanak hacsak nem ninja-spermák és lopakodnak és túlélnek minden katasztrófát. A hüvely pedig hüvely és a sperma bizony elhal benne pláne ha azelőtt még levegőnek volt kitéve. Kitudja meddig juthattak el... De hogy a petéig nem az szinte biztos. Az információkból amiket összeszedtem (egész nap a gép előtt kutattam) ki tudom következtetni hogy előváladéktól ugyan van esély megtermékenyülésre de viszonylag kicsi és nem hiszem, hogy sikerrel járnának ilyen körülmények között...
Remélem nem tűntem túl okoskodónak, de nagyon remélem nem mi vagyunk az az 1%!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!