Őszintén mondjátok meg nekem hogy miért kell tudatosan (! ) rossz kapcsolatra gyereket vállalni?

Sajnos nagyon sok azt remélik,hogy egy baba javít a dolgon és megpróbálják,mert szeretik az a mocsok férfit.Vagy még egy variáció,mégpedig az,hogy "beleszokott" már a kapcsolatba....változtatni lusta,vagy csak szimplán fél...de gyermekre vágyik,így magának szül egyet....

Én egy kicsit mindkettőbe tartozom...lehet nem vagyok IQ bajnok(mert valóban nem adják az IQ-t a diplomákkal),de sokszor hoz az ember rossz döntést,vagy képtelen meghozni egy döntést!

Anyám ilyen rossz kapcsolatban élt világ életében, de a terhesség kényszerítette bele, nem tudott volna egyedül felnevelni. 20 évesen én is belekerültem egy olyan kapcsolatba ami nem nevezhetnénk a legjobbnak (persze az elején minden szép és jó volt), mikor ezt anyámnak elpanaszoltam, azt mondta szülj egy gyereket, az majd szeretni fog (arra panaszkodtam hogy a párom elhanyagol).

Még egy pillanatra el is hittem... de aztán szerencsére találkoztam valakivel, aki felnyitotta a szemem. Azóta tudom milyen a jó kapcsolat, és másfél éve várjuk hogy kopogjon a gólya. Néha eszembejut mekkora hülyeséget csináltam volna ha akkor hallgatok anyámra. Ugyan abba a feszült, veszekedős légkörbe kellett volna felnőnie a gyerekemnek, amibe nekem is, és hacsak nem találkozik valakivel, lehet ő is azt hitte volna hogy ez a normális...

Mert sokan félnek kilépni a rossz kapcsolatból viszont nagyon vágynak egy babára (sokan azt hiszik az valamiféle pluszt ad az életükhöz vagy hogy így megbecsült tagjai lesznek a társadalomnak meg onnantól van kire "fogni a dolgokat") és így bevállalják.

Meg azt hiszik majd megváltozik apuka.

Egyébként egy baba tényleg sok plusz ad nyilván (nekem is van 2) de azért hatalmas felelősség és nagyon nagy feladat ha jól vagy megfelelően szeretné az ember csinálni.

És egy rossz kapcsolaton szerintem csak ront a gyerek. Még egy jót is megterhel.

Sokan azt hiszik, hogy helyrehozza a kapcsolatot, mások pedig a gyerekkel akarják magukhoz láncolni a párjukat, így akarják elérni, hogy gyűrű kerüljön az ujjukra. És bár ez manapság már egyáltalán nem lenne szüksége, még mindig él az emberekben, hogy ilyenkor házasodni kell, sajnos.

A másik, hogy vannak olyan anyák, akik úgy vállalnak gyereket, hogy azt hiszik, hogy az tényleg abból áll, hogy babázás, meg jajj, de cuki (eszméletlen, hogy hány ilyet ismerek), és hogy majd a gyerekben találnak vígaszt, ha már a kapcsolatuk szar. És amikor megszülnek akkor jön a meglepetés, hogy egy kis lilafejű sárkány nem hagyja őket aludni, a párjukkal a maradék szexuális életük is eltűnt, esetleg le is lép a pasi.

És vannak azok, akiknek már maguknak sincs képük arról, hogy hogyan is néz ki egy normális kapcsolat. A férfi és a nő is elfogadja, hogy az a normális, ha a nő folyton hisztizik, ha rendszeresen ellenőrizgetik egymás telefonját, egymás emailjeire belépegetnek, ha féltékenységi jeleneteket rendeznek, kémkednek a másik után, esetleg a férfi durva, iszik, dehát azért, mert ez így normális. Aztán az ember kívülállóként látja, hogy ez mennyire rosszul működik, de ők maguk hiába szenvednek tőle, ezt a példát látták és nem tudják, hogy lehetne másképp is. Úgyhogy végül felnevelnek egy lelkisérült gyereket, esetleg a gyereknek közben 4 mostohaapja lesz, meg ismeri apucinak mind a 6 csaját...