Akik úgy vágtak bele a babázásba, hogy nem voltak rá teljesen készek, nem bánták meg? Bele lehet ebbe jönni?

Kár ezen gondolkodnod, 3-4 év múlva máshogy fogsz érezni valószínűleg. Mennyi idős vagy?

Egyébként nálunk az első nem tervezett baba volt, 26 évesen estem teherbe. Az elején nagyon ijesztő volt, de a 2. trimesztertől imádtam és olyan volt, mintha direkt így terveztük volna. Azóta tesója is van már. Ha véletlenül teherbe esnél, lehet, hogy átkattanna benned is valami, és felélednének az anyai ösztönök. Általában így van, főképp ha rendezett a háttered.

Hát majd erre akkor térjetek vissza :) 3-4 év rengeteg idő...

egyébként nálunk kicsit hasonló volt, nem voltunk rá felkészülve, főleg én nem. 25 éves voltam, a párom 27 alig kezdtük el még a közös életünket (már 3 éve együtt voltunk, tudtam hogy ő életem szerelme és neki akarok majd szülni, de nem AKKORRA terveztük.)

Épp meghalt anyukám, a baba véletlenül jött, és nem lett volna erőm még egy veszteséget elviselni így megtartottuk, gondoltam majd belejövök.

Sokszor jutott eszembe mikor vizesedtem, hánytam, híztam, csíkos lett a bőröm stb. hogy ez kellett nekem?? És hogy most már nem lehet visszacsinálni...aztán megszületett a kisfiunk, aki nagyon sírós hasfájós volt, segítségünk meg semmi akkor is sokszor gondoltam arra hogy ezt jól elszúrtam...

Közben rohadt mód haragudtam magamra hogy nem vagyok boldog miközben egészséges kisbabám van, és hogy nem tudok eléggé örülni neki és szegény nem ezt érdemli.

De most már nagyfiú 5 éves és van egy hugi is, akivel át tudtam élni a boldog terhesség és boldog babavárást, a fiammal meg igyekszem pótolni ami eleinte kimaradt.

Most már nem adnám semmiért egyiküket se, és az életemet se. Szeretem őket természetesen. De mindenesetre én azt mondom jobb akkor vállalni azt a babát amikor minden idegszálad azt kívánja és minden álmod vágyad hogy őt "létrehozd" megszüld, neveld, ápold, gondozd.

Nyugi! Pár év múlva biztosan másképp fogod érezni. Én a magam részéről nagyon sokáig nem éreztem azt, hogy már szeretnék gyereket, élni akartam. Addig semmi esetre sem akartam bevállalni, amíg egy kis kétely is volt bennem. Sokan el sem tudták rólam képzelni, hogy én megérek erre a feladatra. Mások meg mindig azt mondták, hogy olyan sosem lesz, hogy ne legyenek kételyeim. Hát elmondhatom, hogy van ilyen, igenis megértem a feladatra és teljes gőzzel csak a terhességre, a babámra koncentrálok. Nem bántam meg, hogy nem vállaltam hamarabb ezt a feladatot, mert szerintem így sokkal érettebb és türelmesebb vagyok.

Úgyhogy a tanácsom: ne aggódj, éld ki magad, szórakozz, tanulj, dolgozz, utazz és hidd el eljön majd az az idő, amikor minden gondolatod egy kisbaba lesz! Nem kell ezt elkapkodni!

Én egyik hónapban még nem akartam, aztán másik hónapban már igen. Szóval 3-4 év igen hosszú idő, még nagyon sok minden történhet ez alatt, bizonyára idővel átértékelsz majd mindent (ha meg nem, akkor legalább kiderül, hogy mit is akarsz valójában).

100%-ig szerintem nem lehet felkészülni az anyaságra, viszont a terhesség alatt, sőt majd a kisbabáddal főleg sokat tanulsz majd, együtt belejöttök!

Vannak anyai ösztönök, bármilyen hihetetlen is, de elő szokott jönni. :)

S amúgy is, még bármikor akarhatod majd a babát, majd meglátod mennyit is képes változni az ember az évek alatt.

Megannyi aggódás, felelősség mellett is, a gyerekvállalás életem legértelmesebb és legjobb része. Soha nem gondoltam volna, hogy így lesz, de szerencsére így lett.

Én nagyon tiltakoztam, hogy nekem nem kell gyerek, talán majd egyszer, de nem most. A család, a kollégák, a barátok mind cseszegettek, hogy miért, ne legyek ilyen ...stb. Ha híztam kicsit, vagy felpuffadtam, rögtön azzal kezdték hogy te tuti terhes vagy, én meg persze kiborultam, végén már azt mondtam hogy ha terhes lennék is elvetetném... :(

Aztán egyszercsak mitha átkapcsoltak volna, egyik reggel arra keltem, hogy de jó lenne ha babát várnék.. és ez azóta is tart, de sajnos a baba várat magára. :(

Visszagondolva, akkor amikor nagyon nem akartam, a kapcsolatom még nem volt elég erős, kétségeim voltak, hogy a párommal akarok-e maradni vagy sem. De rájöttem, hogy igen, nekem ő az igazi, és semmi pénzért nem lennék mással. Azóta össze is házasodtunk, és a szexuális életünk is sokkal jobb lett, köszönhető ez annak hogy már nem rettegek attól hogy terhes leszek, és sokkal jobban élvezem, és akarom a dolgot :)

Nem hiszem hogy kor függő ez, inkább csak még nem érzed itt az idejét, de hidd el létezik egy billenőkapcsoló, ami egyik percről a másikra teljesen átváltoztat. :)

Én aztán soha nem akartam gyereket, hirtelen jött, és a terhesség eleje is nagyon-nagyon nehéz volt, lelkileg.

Most 31 hetes vagyok, és mérföldekkel jobban vagyok.

Jó ez a 9 hónap. Van idő 'átállni' a dologra, pedig vannak hátráltatóim bőven.

9-nek ment a pont.

7-es vagyok. Én idénre versenymotort terveztem, és babakocsi lesz belőle.