2-3 hetes terhesen már vannak terhesség jelek?
Ott még nincs. A tünetek, már akinek, csak a beágyazódás után kezdődnek, a tesztek is ekkor mutatnak valamit. Ez pedig a nem várt elmaradását követő pár napban lesz aktuális.
Még nálad beágyazódás sem volt.
Nekem már volt. 10. nap körül volt a fogantatás, 15. nap volt pecsételő vérzésem, és aztán többen is mondták, hogy fura vagyok. Többször úgymond visszafordult az étel a számból, folyamatosan 37 fok volt a hőm (azt hittem, be fogok lázasodni), nagyon fájtak a melleim (a pecsételő vérzés után), abbahagytam a dohányzást, stb.
Szerintem az, hogy kinek mikor van tünete, annyira változó. Van, aki csak később veszi észre, és akkor már 8 hetes, van, aki pedig előbb.
Az viszont tény, hogy nem nagyon érdemes a nem várt menstruáció előtt tesztelni, mert olyankor még nem mutat semmit, és eléggé le tudja lombozni az embert.
És, igen, benne van a pakliban, hogy annyira szeretne valaki babát, hogy hiába nem jött össze, a tünetek megvannak, de baba sehol.
Ha úgy érzed, hogy az vagy, mindenképp vigyázz jobban magadra, mint eddig. Értem ezalatt, hogy ne végy forró fürdőt, ne cipelj nehezet, kerüld a bagót és az alkoholt, de más jöhet ;-)
Van aki előbb érzi a tüneteket, én is már magát a peteérést is megéreztem (görcsölt a hasam), majd az ébredési hőm ki is mutatta, hogy volt peteérés. Ezután 4-5 nappal éreztem szurkálásokat a petevezetékem környékén, amit azelőtt sose éreztem. Ekkor már biztos voltam benne, hogy sikerült a baba. Majd nekem is jött a folyamatos hőemelkedés, mint az előző válaszolónak. Nem várt menzi előtt 4 nappal teszteltem (nem bírtam tovább várni) és nagyon halvány csíkot már mutatott is a teszt. Majd ezután egy héttel már egyértelműen két csíkos tesztet produkáltam.
Szerintem figyeld a tested jelzéseit, és 1 hét múlva nyugodtan tesztelhetsz, ha kibírod addig. :)
Drukkolok, hogy legyen pocaklakód.
6. vagyok.
Az, aki, vagy azok, akik leszavaztak ugyan írjanak már egy privit, hogy mégis mi volt az oka a leminősítésnek! Féltékenység? H...ének nézés?
Lassan 24 hetes babavárós leszek, és minden pontosan úgy történt, ahogy a válaszomban leírtam. Nem készültem a terhességre, nem is 'akartam', szó sem lehetett tehát arról, hogy 'beképzeltem' a tüneteket, egyszerűen feltűnt, és kíváncsi voltam, hogy járt-e valaki hasonló cipőben.
Ezek után valahányszor írt valaki egy ilyen jellegű kérdést, valamennyiszer leírtam az esetemet, és folyamatosan rombolva lett ez az átkozat százalékom, holott kizárólag a segítség vezérelt, hogy igen, márpedig létezhet az, hogy valaki a 10. nap körül fogantatást követően ilyen tüneteket vesz észre magán, ha pedig nem tervezte a terhességet, nem fogja unalomból beképzelni magának.
Amúgy azt sem szabadna lenézni, aki beképzeli csak a tüneteket, és még sincs semmi! Mindenképpen a remény vezeti, hogy tényleg lesz baba, vagy azt reméli, hogy ne legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!