Mit tudok tenni annak érdekében, hogy párom is elfogadja azt, hogy Én már szeretnék picibabát?

A gyermekem apjával jártam így. Még nem voltunk összeházasodva, de megszólalt bennem az anyai ösztön. Ő nem volt felkészülve rá, nem volt hasonló nézeten, inkább így írom. Erre rá nemvártan teherbe estem, akkor is borítékolta, hogy egzisztenciálisan erősödjünk... bla-bla... 45 m2-es saját házikóban laktunk, kocsi volt, mindkettőnken mhelye.

Én nem kockáztattam abortusszal, kisírtam...

5 hónapos terhesen elvett feleségül...

Kisfia születése után még Ő ajánlgatta gyermektelen barátjának, hogy ne hagyják ki!!!

A többit nem írom, mert azóta elváltunk.

Szia!

Érdekes dolgot írsz. Legtöbbször mi, nők gondolkodunk így ; hogy előbb a suli, meg karrier , meg egzisztencia...Valahol megértem a párodat is, hiszen a mai világban ugye azért nem jön rosszul, ha legalább valamilyen szintű stabil háttér van mögöttetek. (pl. lakás, autó , max. 1 hitel...)

Viszont más felől van az a klisé, ami az esetek többségében igaz , hogy ezekre várni botorság. És ha nem lesz 1, 2, 3... év múlva se "rend" az életetekben? Könnyen szállnak az évek...

Aztán azt is érzem, hogy a felelősségtől is fél valóban.Én a tapasztalatomból írva azt tudom írni, hogy az , hogy "nem tud neki mindent megadni" megint egy olyan dolog, hogy legalább 10 év mire annyi pénzt össze tudna gyűjteni, hogy VALÓBAN mindene meglegyen. Ez nem így van a valós életben... A kisbaba sok-sok pénz és "áldozat" a szülők részéről; de tapasztalatból tudom , hogy nagy összefogásokat képes elindítani úgymint a szülő-pár, úgymint a család részéről...

Hát , remélem , valamit tudtam segíteni...

38 hetes pocis:)

Első vagyok: a nemvárt teherbeesés a nem megfelelő védekezésnek volt köszönhető, a megszakítás nem jelentett megfelelő védelmet, mint kiderült. Tehát nem kijátszás volt, hogy valakitől gyereket akarnék. Nem is feltételezte... Ugyanígy vélekedtem a koromról.. akkor 24 éves voltam, most 33.

Nem gondoltam, hogy még valaha felébred bennem ez az ösztön, de a jelenlegi kedvesem nagyon szeretne közös babát (pedig ő is rossz házasságból jött ki, van egy hasonló korú kisfia). A csattanó az, hogy most a sok stressztől, amit össze"szedtem", alig akar sikerülni, már cisztám is volt...

Úgyhogy átéltem én is.

Az mindenesetre segít persze, hogy ha legalább tudd, mikorra számíthatsz apu "meglágyulására". Mert akárhogyis van, ne felejtsük el, hogy elsősorban a nőnek kell felkészültnek éreznie magát, lelkileg NA MEGHÁT testileg.

A kompromisszum sajnos nem mindig fifti-fifti, ugyanis itt olvasni, mondhatni minden második kérdés a kudarcról szól. Tehát azért ne feltétlenül apa mondja rá elsősorban az áment.

Nem apu élete fordul fel, munkahely, egészség, minden, amire vigyázni kell, lemondani, hanyagolni stb.

Szóval elsősorban azt kell egyeztetni, hogy komolyak-e a szándékok... s mennyire.

Lehet egy élet is kevés arra, hogy rájöjjünk, h a "jó" embernek szültünk-e, de a természetet tényleg nehéz befolyásolni.

Ha meg már kell, akkor már gond van. Gondolok itt arra, hogy 33 évesen nagyon-nagyon sok problémám jött elő. Nem is gondoltam volna. Áldom az eget, hogy 24 évesen akkor úgy gondolkodtam.

egy már válaszadó