PCO és a terhesség? Sok választ szeretnék kapni
Igen, de nem lehetetlen, sőt.
Én is PCOS vagyok.
Az első babára 2 évet vártunk, majd spontán sikerült, a második az első próbálkozásara, szintén spontán!
Szóval ne kenődj el, de a diétát, mozgást szigorúan be kell tartani és nem árt metformint is szedni a vetélés megelőzésére.
A honlap, amit az első belinkelt, nagyon hasznos.
Sok és mielőbbi sikert kívánok!
Mire kiderült, hogy pcos vagyok, már 2szer voltam terhes, de csak egy kisfiam van. Vele nagyon sokat felszedtem, ez lehet az oka, h nem sikerül a kistesó. Viszont szedem a merckformint, diétázom leadtam 27kgot, mozgok, de a baba várat magára. Volt már inszeminációnk is, sikertelen:(
Nem lehetetlen teherbe esni, csak kisebb az esélye. Vannak szerencsések, akik a pco ellenére pár hónapon belül babásak lesznek!
Nagyon durva értékekkel rendelkeztem mikor kiderült a PCOS-em. A sima Merckformin nem is hatott. Avandametet szedtem fél évig, majd ahogy azzal helyrejöttem kaptam a "sima" metformin és jött is az első babánk. A második babánál szülés után 9 hónappal kezdtem újra szedni a gyógyszert, mert szerettünk volna másodikat. Egyből jött. Spontán baba mindkettő, problémamentes terhesség volt, ill. az elsővel terhességi diabéteszes voltam, de érdekes módon a másodikkal nem.
www.mensmentis.hu
engem itt tettek helyre!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!