Nagyobb az öröm, ha hosszabb próbálkozási idő után sikerül csak a baba?

Én így voltam, mint te. Több mint 1 évig próbálkoztunk, sok csalódás, mikor megjött teljesen összetörtem. Aztán elmentem dokihoz, velem minden rendbe volt, de apa sperma eredménye gyulladást mutatott, ráadásul a doki azt mondta, ha kigyógyul, akkor sem lehet természetes úton babánk. Gondolhatod, teljesen megzuhantam, és a párom is. Abban a hónapban, már a 15. volt, beszedte a párom az antibiotikumot, és akkor fogant meg a kisfiunk, amikor már teljesen feladtuk. Hisz elfogadtuk, hogy nekünk nem lehet természetes úton babánk. Amikor pozi lett a teszt, határtalan boldogságot éreztem. megért ennyit rá várni. Tudom nem könnyű, de nem szabad feladni.

Most lassan 2 éves a gyermekünk, de a kistesót szintén nem akar jönni. Voltunk megint vizsgálaton, apának szintén kiújult a gyulladás, gyógyszeresen kezelték, de sajnos ebben a hónapban sem sikerült.Pedig nagyon bíztam benne.

Remélem meggyógyult a gyógyszertől, és jön majd a tesó.

Kívánom, hogy mihamarabb terhes legyél:) És ne add fel, a baba jönni fog!!

Minden jót

Másképp éli meg az ember,ha évekig lombikozott és úgy sikerül a baba,hatalmas örömmámor,mivel egy olyan akadályt ugrott meg amit egykor már kilátástalanságnak érzett.

A visszaütője pedig az,hogy a terhesség alatt sokkal jobban aggódik az ember,hogy biztosan rendben legyen minden,mert érzi az értékét annak,hogy végre sikerült.

Perzse akkor is hatalmas öröm ha spontán és hamar összejön,de az sokkal természetesebb öröm,nyugodtabb babavárás.

Lehet, hogy fura lesz amit írok. Mi is és a barátnőmék is 3 évig próbálkoztunk. Nekik lombikkal összejött és amikor meglett a vérvétel eredménye, felhívott és sírt a telefonba, hogy most mi lesz. Egy jó darabig nem is hívta se a férjét, se a szüleit, mert teljesen "megzuhant". Aztán jött az öröm, de nem az a nagy öröm, ami ilyenkor megszokott (ez csak az anyuka részéről volt így). Nálunk nem jött össze lombikkal, hanem amikor lemondtunk róla, fél év után spontán. A tesztet egy szerdai napon csináltam, a doki következő hétfőre küldött el ultrahangra. Szerdától hétfőig el sem akartam hinni (annyi próbálkozás után hihetetlen volt). Aztán hétfőn nagyon boldog voltam egy darabig, aztán jött a félelem, hogy mi lesz ha nem marad meg. Nyilván mindketten (a barátnőm is és én is) már régen erre vágytunk, nagyon örültünk, de a félelem mégis elnyomta egy kicsit a pozitív érzést. Egy másik barátnőm aki simán teherbe esett (talán 3 hónapja próbálkoztak), ő iszonyatosan boldog volt. Ezért nem tudnám azt mondani tutira, hogy akinek hosszabb idő után jön össze, annál nagyobb az öröm, mint annál akinek egyből.

Egyébként pedig kitartás, ne add fel, hidd el, úgyis lesz gyereked. Nem tudom azt mondani, hogy ne görcsölj, mert én sem tudtam megtenni soha. Nálunk sokkal komolyabb dolognak kellett történnie ahhoz, hogy le tudjak mondani arról, hogy mindenáron gyereket akarok (a férjemmel szétmentünk egy időre, emiatt fel sem merült már az, hogy a hőt mérjem és napokat számolgassam). Amikor összejött, sokan kérdezték, hogy miért lepődtem meg, ha nem terveztük, akkor miért nem védekeztünk. Na, ilyenkor jókat nevettem, hogy 3 év sikertelen próbálkozás után (amikor még úgysem maradt meg, hogy a méhembe tettek vissza 2 megtermékenyített petesejtet) a védekezés volt az utolsó dolog ami eszünkbe jutott :)

Sok sikert nektek!!!