Hormonprofil vizsgálaton Dr. Timmermann-nál mennyi idő alatt van eredmény? 3. napon kell először mennem.
És megkaptad az első vérvétel eredményét,majd a köv vérvétel utána a másodikét?
Vagy összevárják?
És te is a Timmermannál voltál?
na. szóval nekem volt egy missed ab-om, és ezután kerestem fel Timmermann dokit, mert senki nem akart kivizsgálni, mondván ez elég gyakori, de nyilván én nem törődtem bele. az első hormonvizsgálat az OGYEI-ben volt, tudod, ahol ő is dolgozik, a 2.-at viszont a helyi laborban csináltattam, mert az így TB-re ingyen volt. az OGYEI-ben elég drága, talán 10-12 ezer ft /vérvétel, viszont az elsőt muszáj voltam ott csináltatni, mert már sürgetett az idő, nem akartam még egy hónap csúszást.
miután a helyi laborom meglett, elmentem hozzá, az OGYEI-s eredményt ő megkapta emailben. mindent rendben találtak, aztán rá pár hónapra jött is a baba, mégis megint elkezdtem barnázni, aztán utrogestant írtak fel az ügyeleten, aztán elment a Timmermann dokihoz, bevérzést talált többet is, 3 hónap non stop fekvés, de minden rendben volt aztán az egész terhesség alatt. jan.5én született meg kisfiam. a doki vezette le a szülést és a terhesgondozásra is hozzá jártam.
Nekem azt mondta hogy a vérvétel együtt 12ezer.
Nekem is volt 2 vetélésem,és a régi dokim csak felirogatott gyógyszereket vizsgálat nélkül...
Most voltam már nála 2x,mert elsőre alap vizsgálat,másodikra,pedig 2 hetes késés negatív teszt miatt.
Ma megjött,így szerdán vérvétel.
A Ogyeiben kedvesek voltak? Mert szívem szerint a Lillához mennék inkább...
OGYEI-ben mindenki aranyos. nekem olyan napon vették le a vért amikor elvileg nincs is vérvétel, mert pont így jött ki a 3. nap. azt hiszem 3-5. napon lehet levenni a vért, de a többi nap nálam hétvégére esett, így kivételt tettek.
már nem nagyon emlékszem az árára, akkor lehet, hogy az egyik 7 ezer a másik olyan 5 ezer körül lett volna? már nem emlékszem, de drágáltam azt tudom, és örültem, hogy legalább az egyiket TB-re el tudtam intézni.
Jaj,lehetne már szerda...
Aranyos tőled hogy válaszolgatsz:D
A barnázás mensi előtt ugye nem számít bele a ciklusba?
Mert ha igen,akkor ma lenne a 3.nap.
hát...én úgy tudom már a barnázás is beleszámít.
próbáltad az aviva tornát? sokan dicsérik. én ezen az oldalon ismerkedtem meg vele, hormonporblémára kifejezetten hasznos. és a tanfolyam csak egyszeri alkalom, tavaly volt 5 ezer ft. ami szerintem egyáltalán nem nagy összeg. de könyvből is meg lehet tanulni, netről le lehet tölteni. nem is kell minden nap végezni a tornát. én majdnem mentem tanfolyamra, be is voltam jelentkezve, de aztán visszamondtam... valahogy megéreztem ösztönösen, hogy anélkül is fog sikerülni.
Nem próbáltam még,de utána nézek.
Amugy van egy fiam,ő elsőre összejött akkoriban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!