Menstruáció előtt vagyok 5 nappal. Próbálkoztunk a babóval. Ez az első hónap hogy próbálkoztunk ezért nagy reményekben nem merem magam ringatni. Ma reggel felkelés után egy 2-3 percig tartó éles szúró fájdalmat éreztem a hasamban kb a méhemnél.Folyt?
PMS, sima random fájdalom, bélcsavarodás, akármi lehet. A terhességgel járó ilyen-olyan fájások még nem igazán jelentkeznek menstruáció előtt.
Tudom, hogy miért gondolod, hogy van összefüggés, amikor elkezdtünk próbálkozni az első babánkkal, én is mindent észrevettem magamon. Hogy most hirtelen másképp fáj, meg jajj, a mellem, meg amúgy is, most hirtelen ezt a kaját jobban kívánom, csak nem talán..? És nem, soha nem volt hozzá köze. Annyiról volt szó, hogy előtte egyszerűen nem figyeltem magam ilyen intenzíven. Előtte is ha volt ilyen, elhessegettem, nem tulajdonítottam neki semmiféle jelentőséget, el is felejtettem. Miután már benne volt a pakliban, hogy baba lehet, onnantól kezdve egyből minden "különös" dologra felfigyeltem, és hirtelen nagyon sok lett :D 9 hónapig próbálkoztunk az első babánkkal, 6 hónapig a másodikkal, hogy-hogy nem, ezidő alatt nagyon sok testi tünetem lett, amiből egyik sem baba. Néha még most is érzek ilyesmit, mert már megszoktam, hogy figyelek ezekre az érzetekre, de már tuti nem gyerek van a háttérben, nem tervezünk több babát.
Ez nem jelenti azt, hogy nektek ne lenne már baba a dologban, mert nyilván lehetséges, sokan vannak, akiknek elsőre összejön, de 5 nappal menstruáció előtt ezt nem tudhatod.
Várd meg, amíg késni kezd, és utána lehet csak érdemi reményről beszélni. Tudom, hogy nehéz kivárni és türelmesnek lenni, de ez az egész gyerekvállalósdi egy nagy türelemjáték, érdemes rá már a kezdet kezdetén gyakorolni :D
Amúgy kb ugyanannyi az esélye, hogy az első ciklusban megfogan, mint hogy a másodikban (feltéve hogy elsőben nem), vagy a harmadikban (feltéve hogy az első kettőben nem) stb.
Összességében több baba fogan első ciklusban mint másodikban, mert akiknek az elsőben megfogant, utána nem próbálkoznak, kisebb a merítés. Ugyanígy több fogan a harmadikban mint a másodikban.
A lényeg hogy ha jókor próbálkoztatok, kb. 30% a siker esélye, az nem olyan kevés ám :-) De ha nem sikerült, akkor a következő hónapban is kb. ugyanennyi lesz az esély.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!