Érdemes lenne tesztet csinálnom?
16éves korom óta fogamzásgátlót szedek. 2 gyerekünk van, tervezettem, gyógyszer utáni első hónapokban fogantak.
2,5 éves a kisebbik. Azóta újra fogamzásgátlót szedek.
Eddig minden hónapban Vasárnap beszedtem az utolsó szemet, szerda délután megjött, lightosan. Csütörtök viszont egész nap ömleni szokott belőlem a vér, görcsökkel. Péntek-szombat-vasárnap pedig ismét lightos nap.
Ebben a hónapban a levél 3.hetének a közepén 1 napot vérezgettem. Sosem történt még ilyen. Bőven elég volt a tisztasági, kb fél napig tartott. Megijedtem, de nagy jelentőssséget nem tulajdonítottam neki.
tegnap meg is jött délután, de már az is kevesebb volt, mint szokott. Inkább csak barnás maszatolás volt mint lightos vérzés. Mellette egyáltalán nem is görcsöltem.
A mai nap is éppen hogy valami, iszonyú gyenge vérzés, szinte ez is csak maszatolás. éppen hogy görcsöl a hasam.
Ez a nap szokott pedig a kritikus lenni.
Nem hagytam ki gyógyszert, viszont egyszer hánytam, az első héten.Este 10kor vettem be a gyógyszerem és reggel 6kor hánytam.
Lehet minimális esélye is a terhességnek szerintetek?
Szia!Csinálj egy 10-es érzékenységű tesztet.
Nem egy esetet hallottunk már, hogy valaki gyógyszer mellett lett terhes.
Off: miért hánytál volt valami oka ? Valami betegség vagy gyomorrontás?Mert ha nem akkor érdekes...
4-es, de ez mas helyzet. Nem tartottad be a szabalyokat amiket hanyas, hasmenes eseten kell, hat teherbe is estel.
A kerdezo egyszer hanyt, de akkor mar boven felszivodott a gyogyszer, szoval az tuti nem az oka.
4!
Mint írtam, 1x hanytam...
Nem 2napig. Ha 2 napig tartott volna, nekem lett volna annyi eszem, hogy kiegészítő védekezést alkalmazunk.
Én is úgy gondoltam, hogy felszívódott. Mint 5#
Mindemellett azt is írtam, hogy elkezdtem vérezgetni. Gondolom nálad kimaradt.
Egyébként hal isten azóta rendesen "beindult", mostmár nem parázok.
Jaj de kis indulatosak vagytok, nyugi.. péntek van. 😁
Merő jó szándék volt, megosztottam az én esetemet.
Ejnye Csajok.. én meg azt hittem, hogy ha valakinek felmerül a gyanú, hogy terhes, akkor van annyi esze, hogy tesztet csinál. 🤭
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!