Hogyan lehet túltenni magunkat azon, hogy nem sikerül teherbeesni?

A helyzet az, hogy eddig nekünk sem sikerül, pedig mi is szeretnénk. Tanácsot nagyon erre nem tudok adni, max annyit, hogy türelem és nyugalom. Minél többet gondolsz rá, annál nehezebb lesz elviselni az újabb kudarcokat. Én igyekszem minél kevesebbet gondolni, és majdcsak összejön.

Kitartás!

Egyik szempontból teljesen át tudom érezni mit érzel pedig nekem a gyógyszer abbahagyása után csak 2 (!) hónapot kellett várnom és teherbe estem, de a menstruáció megjövetele körüli időpontok mindig borzalmasan teltek. Nézegettem naponta az iwiw-en a volt osztálytásaim kisbabáját és megszakadt a szivem. Aztán a 2. hónapban is csak ezen járt az eszem, de ebben a hónapban több minden történt és néha sikerült elterelnem a gondolataimat, így mikor még csak 1 hete késett, szinte nem is izgatott, ugy voltam vele biztos hormonzavar. Aztán 2 hét után már remegve vártam reggel a teszt eredményét, és mikor megláttam... hát szóhoz sem tudtam jutni annyira meglepődtem! És mostmár túlvagyok a meglepettségen, nagyon boldog vagyok, hétfőn megyek az első vizsgálatra!

Szóval próbáljátok meg elterelni a gondolataitokat valamivel (pl. új hobbi) és lehet, hogy akkor jön majd mikor nem is számitotok rá!

Sok sikert!

Ha már ez a sors adatott meg "nekünk", akkor mindent-de-mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy lelkiállapotunk olyan nyugalmi helyzetbe kerüljön, amikor azt mondhatod: MINDENT megtettél, innentől kezdve a jóIsten kezében vagy (mégha nem is hiszel benne). Szóval beszéld ki magadból, állandóan, akivel csak tudsz beszélj róla, vizsgáltassátok ki magatokat, amit csak lehet. Tortúrának tűnik, de a negatív eredmények jobbak a találgatások helyett. Hidd el! Ha mindennek utánajársz, amikor már azt mondod, mindent megtettél, meg fogod unni az idegeskedést, a túlzott vágyat, megunod a "kesergést". Az legyen a szemed előtt, hogy te még előtte vagy, a boldogság ezután jön, a barátnők, ismerősök, akik szülnek/szültek fogják majd azt érezni: milyen jó neked!!!

Nekem van már egy 8 éves kisfiam. Most próbálkozunk egyelőre sikertelenül és nekem is nagyon rossz érzés kismamákat látnom. Képzelheted. Viszont tudom, hogy a lelkem akkor nyugszik meg, ha - mégegyszer - széttárom a kezem és azt mondom, én mindent megtettem. Na akkor figyelj!!!