Mennyi az esélye annak, hogy még ezek ellenére is terhes vagyok?
Igen tudom, rengeteg ehhez hasonló kérdés van az oldalon, de az én problémámra viszont nem találtam megoldást.
Jelenleg, ha még is terhes lennék, 13-14 hetes lehetnék. Ekkor már bőven megállapítható a terhesség ultrahang segítségével, tudom jól. Viszont vannak olyan dolgok amik nem férnek a fejemben.
Egy héttel megszakításos közösülés után megjött a menstruációm, 1-2 nap késéssel, azonban valami más volt. Kevesebb napig tartott, s a mennyiség is kevesebb volt a szokásosnál. A következő menstruációm 1 hét késéssel jött meg. A 3. napon, amikor késett teszteltem, ami negatív lett.
Ekkor gyomor, és hasfájással fordultam a házi orvosomhoz, aki elküldött ultrahangra, hogy kizárhassa a gyomorfekély és hasonló betegségeket. (Ekkor voltam 1 hónappal a közösülés után) Semmi sem találtak. Gondolom azt már látták volna, hiszen a gyomrom, a hasam, alhasam, a vesém és a petefészkem is megnézték. A gyomorfájás más okból volt, megoldódott.
1 hónappal később felkerestem a nőgyógyászom barnázás, pecsételő vérzési panaszokkal. (Újabb teszt negatív lett) Ultrahangon megnézte mindkét petefészkem és a méhem. Cisztát talált (lásd a képet). 2 hetes gyógyszeres kezeléssel nem múlott el, most injekciós kezeléssel próbálkozunk eltüntetni.
Gondolom, ahol a cisztát felfedezte akkor már azt is látta volna, ha terhes vagyok. Igaz?
Na de miből gondolom, hogy még is terhes vagyok? Abból hogy az elmúlt napokban telt, puffadás érzést érzek a hasam tájékán. Furcsa érzés, nem éreztem még ehhez hasonlót. Meghíztam, pedig nem jellemző rám. Fáradt vagyok szinte egész nap, fáj a fejem és naponta az egyik mellemben feszülő, viszkető érzést érzek. Ha hason fekszem kellemetlen, fájó érzés.
Szinte lehetetlennek tűnik, de lehetek terhes? Képtelen vagyok elhinni hogy igen, de ki sem tudom zárni teljesen. Rendszeres menstruációm van, csak kevesebb napig tart és kevesebb mennyiség azóta is. S terhességi tesztjeim is negatívak, viszont több helyen hallottam, hogy attól még lehetek terhes. Valamint attól, hogy van menstruációm, szintén lehetséges a terhesség.
2 hét múlva megyek vissza a nőgyógyászomhoz, hogy megnézze a cisztám.
Teljesen biztos lehetsz benne, hogy terhes nem vagy.
Hogy mi a gond az egészségeddel, arról fogalmam sincs. De hogy nem terhesség, arra a teljes vagyonomat fel merném tenni. Nem is értem, miért van még ez a lehetőség a pakliban nálad...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!