Mit csináljak hogy ne gondoljak rá, ne reménykedjek mindig?
Már lassan egy éve próbálkozunk és még nem sikerült teherbeesnem. Vannak problémáim, amik mostanában derültek ki, van amit már kezelnek és van ami még kivizsgálás alatt van. Ebben az állapotomban jelenleg minimális az esélye hogy teherbeesek, mégis mindig kapaszkodom az utolsó szalmaszálba is. Ezt csináltam korábban is és sajnos a kiderült betegségek ellenére se bírok leszokni róla. Mindig reménykedek és belemagyarázom hogy na most hátha sikerült. Ha szurkál a hasam, ha nem, ha pecsételek, ha nem, ha van folyás ha nincs... valami mindig más és emiatt mindig beleélem magam aztán persze nagyot koppanok.
Más is van így? Mit tesztek ellene? Én próbálom lefoglalni magam. Azon túl hogy dolgozom, sportolok, főzök, takarítok, kirándulok, filmezek, barátokkal vagyok. De sajnos napi 24 órára nem tudom lekötni magam :(
Én sem tudtam másra gondolni, miután elvesztettük az első babánkat a 12. héten. Nálam a vetélés után derült ki, hogy van egy betegségem, az orvosom szerint kb.egy év, mire helyrrállnak a hormonok, addig ne is reménykedjek. Végül egy utazás alkalmával sikerült teherbe esni ismét, fél évvel később. A vicc az, hogy nagyon nem akartam elmenni nyaralni, de a férjem erőltette, mert ismert és tudta, hogy nem tudom túltenni magam az egészen. Hegyet másztunk és nem aludtam rendesen, kb. fagyin éltem, de akkor jött össze, mikor először felszabadultan jól éreztük magunkat. Ha alaposan utananeztél mindennek, tiszta a lelkiismereted, hogy tényleg mindent megtettél, akkor próbálj ebből erőt nyerni. Mondd magadnak ha elfog a szorongás: én megtettem mindent ami tőlem telik, most várok és próbálom kihozni a maximumot a helyzetből.
Könnyű mondani, hogy próbáld lekötni magad, de a stressz a legnagyobb ellenség ilyenkor. Ha megteheted kapcsolódj ki, szánj magatokra pénzt és időt, csinálj olyan dolgokat, amelyek 100 százalékban lekötnek, legyetek önzők egy kicsit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!