Bekevert tápszer eltarthatósága?
Nem rég váltottunk tápszerre. A dobozon ugye az szerepel, hogy mindog frissen legyen elkészítve, de max 2 órán belül fogyassza el, a maradékot ki kell önteni. Én így is tettem.
Viszont most hétvégén ahogy találkoztam tesómmal, s majdnem egyidős (8hó) a kisfia a kislányommal, ő már 3 hetes kora óta tápszeres, s most figyeltem meg, hogy ő a bekevert tápszert, amit nem evett meg a fia berakja a hűtőbe, s következő evésnél jó lesz az. Eddig is ezt csinálta, így utólag visszagondolva, de nem ismertem még a tápszert, nem tudtam hogy nem szabad úgy.
Most akkor én csinálok hülyeséget, hogy kiöntöm, vagy ő, hogy elrakja késöbbre? ( Ami ebben a korban már nem kevés idő, mert elég sok pürét eszik már)
A nagykonyv szerint te csinálod jól. A gyakorlatban a legtöbb tapszeres anyuka tudja, hogy kutya baja se lesz attól, ha 2-3 órát benn van a hűtőben a maradék. Valójában az összes tapszeres ismerősöm és en is így csináljuk, ahogy a tesod. Persze ilyen pár ml-ket nem teszek be, de ha a 210-bol harmat kortyolt, azt nem öntöm ki azonnal.
De a precizitás sem árt. Öntsd ki nyugodtan, csinálj frisset. Rosszat nem teszel vele az biztos.
Ilyen idős korában már én is eltettem hűtőbe, ha csak belekortyolt és nem itta meg.
Nyilván vegiggondolod, hogy azért írják a dobozra, mert a kész tapszerben elszaporodhatnak a baktériumok. Ha eleve tiszta cumisuvegbe keszited, máris sokat tettél azért hogy ez sokkal lassabban induljon el. A hűtőszekrényben sokkal lassabban szaporodnak, ezért is tartjuk ott a saját kajainkat is.
A babák érzékenyebbek erre a felnőtteknel.
"Valójában az összes tapszeres ismerősöm és en is így csináljuk, ahogy a tesod. "
Ez csak egyet bizonyít, hogy minden ismerősöd ugyanolyan felelőtlen mint te.
Nem azt, hogy minden szüló, aki tápszert ad ilyen hülye.
6 nyilván nem mindegy, mennyi idős a gyerek. Újszülöttnek nem így csináltam en sem és mindent azonnal sterilzaltam. Fel éves korától azonban már kúszott és a padlót nyalogatta. Szerinted?! Nem a maradék tápszerben levő bacik fognak kárt tenni egy nagyobb babában. Nyilván ki lehet önteni, abból sincs semmi. De nincs csináljunk már úgy, mintha vérhast kapna a baba a saját bacijaitól. Megmaradt pár ml-t nem teszek el nyilvánvaló. De 210-et nem fogok kiönteni, mert az egy éves úgy dönt, hogy mégsem kell.
Másokat lehülyézni meg téged minősít. 🤷🏼♀️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!