Egri kórház szülészeti VIP szobáról van valakinek friss tapasztalata/élménye?
Szia. Most szültem augusztus 1-én. Telt ház volt. Azt mondták az ott dolgozók, hogy 20 férőhelyes az osztály, ennek ellenére 25-en voltunk. 5 éjszakát voltam bent és csak az utolsó estére tudtam VIP szobába menni, mert addig végig foglaltak voltak a külön szobák. Igénylési sorrendet tartottak. 1 ember visszamondta az igénylését, így bekerültem én. Nekem 4 kialvatlan éjszaka után bármennyit megért az, hogy végre kipihenhettem magam. VIP szoba előtt egyszerűen nem lehetett pihenni a szobatársaim babájuk sírásától. Tudom, természetes a babasírás, de az én babámnak jó alvókája volt/van és nem mindegy, hogy 3 óránként ébredsz vagy gyakorlatilag egész éjszaka ébren vagy, mert az én esetemben ez volt.
Vip szobába akkor jöhettek látogatni, amikor csak szerettek volna. A 3 éves kislányommal is együtt tudtam lenni normálisan, nem úgy, mint az étkezőben/látogató szobában ülve. Nagy meleg volt, így nagyon jól jött a klíma illetve a hűtő, végre nem a felhevült vizet kellett innom.
Nagyon jó, hogy van saját fürdőszoba és WC is a szobához,így már nem kellett azt néznem, hogy a közös Wc-ben a 3 fülke közül melyik a legkevésbé koszos, véres stb... mert voltak akik a wc-t sem voltak képesek lehúzni maguk után. :(
Én mindenképpen ajánlom a VIP szobát, ha tehettem volna, akkor már az első éjszakától kezdve ott lettem volna. Hirtelen ennyi jutott eszembe, de ha bármi kérdésed van még ezzel kapcsolatban, szívesen válaszolok. ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!