Ti mennyire voltatok hangosak szülés közben?

Én nagyon féltem a szüléstől. Igazi elvárásaim nem voltak, csak hogy túléljem. Egy elég csendes, nyugodt ember vagyok, azt hittem ezek miatt, hogy az a csendben szenvedős típus. Ordítottam, mintha muszáj lenne, de nem direkt, képtelen voltam csendbe maradni. Apukám kinn hallotta a folyóson.... Sokan mondják, hogy nem szabad kiabálni, mert az energiát veszi, de nekem hihetetlen erőt adott. Amúgy 2,5 óráig tartott a borzalmas fájás szüléskor, miután elfolyt a magzatvíz egybefüggő fájdalmaim lettek, azok közben nem tudtam koordinálni magam. Olyankor már nem tudtam a légzésre figyelni, csak túlélni. De 30 perc alatt kitágultam és vágás, repedés nélkül szültem. Nem tudom, hogy a többi szülésemnél mi lesz, de legközelebb is úgy fogok cselekedni ahogy jön. Hihetetlen jó élmény volt nekem az egész szülés, életem legdurvább és egyben legcsodálatosabb néhány órája.

Utolsó vagyok. Azt elfelejtettem írni, hogy a császár eszembe se jutott. Férjem annyit mondott, hogy azt ismételgettem, hogy "nem bírom már, nem bírom."

Én a kitolási szakban egyszer orditottam ,annyira fájt hogy képtelen voltam befogni a számat.Vajudás alatt mondhatni csendben voltam

De a válasz a kérdésre, sokkal jobban fájt, mint képzeltem, én is a túlélésre játszottam, ahogy vki írta. Egyiknél a vége fele elsírtam magam, de az gyengített, éreztem h úgy még rosszabb, inkább próbáltam összeszedni magam. Egy másiknál arra gondoltam h én ezt még egyszer nem csinálom végig, de ezt is elhessegettem, h most erre kell koncentrálni és ezt a helyzetet megoldani. De amúgy visszagondolva jó élmény. :)

Én mindennapos relaxációval készültem a szülésre. Ez eltüntetett minden félelmet amit kiskoromtól tápláltak belém a kedves női ismerősök. Gondolom sokan kaptak hasonló sztorikat. Szóval elképzeltem minden relaxáláskor, hogy egy matracon lebegek Görögország egyik szép, kietlen partján. Jönnek a hullámok, először picik, egyre nagyobbak. Ilyenkor mindig fent maradok a matracon szépen. Aztán egyszercsak egy messzi hatalmas hullám tetején meglátom a kisbabámat. Közelít. Majd elér és a kezembe vehetem. Kiúszunk a partra apához és együtt pihenünk a homokban a parton. :) A szüléskor csak csípőtáji görcsöcskéket éreztem. Burkorepesztés után ezek beerősödtek. Ilyenkor kapaszkodtam az ágy két szélében, mint a relaxációmban a matracon. Jött egy lágy hullám, erősödött, majd mikor már nagyon kapaszkodtam, elkezdett gyengülni és elmúlt. Így mentem végig a kitolásig. Megvalósult a relaxáció alatt elképzelt történés, nagyon érdekes. Közben volt egy betanult légzéstechnikám is, a lassú légzés. 1-2-3-4 befelé lassan, majd 5-6-7-8- kifelé lassan. Ez segített sokat mert közben éreztem, hogy teszek valamit, nem csak fekszek és tűrök. Elvonta a figyelmemet is, de közben szépen belemerültem én is a módosult tudatállapotba. Én annyi hangot adtam ki, hogy lélegeztem. Amikor erős volt a görcs akkor picit hangosabban szerintem, de nem emlékszem. Viszont amikor az orvos minden vizsgálatkor tágítgatott, akkor hangosan mondtam, hogy ez fáááj, fáááj, közben kúsztam felfelé az ágyon. Az nagyon rossz volt. Kitolásig nem jutottam el, mert elakadt a baba. Érdekes, de olvastam, hogy a vajúdás végén, amikor a bizonyos átmeneti szakasz van, amikor a leghosszabb és legerősebb az összehúzódás, akkor mindenki azt mondja, hogy nem bírom, szedjék ki stb...ez a végső kétségbeesés ideje és amikor itt jársz, tudd, hogy már jön is a kitolás pillanatokon belül.:) Nagyon ajánlom a relaxálást, isteni csodákat tesz és gyönyörűnek fogod átélni a történteket.