Miért nem tudatosult bennem, hogy nem sokára szülni fogok?

Nagyon fura érzéseim vannak, és nem tudok saját magamon kiigazodni, illetve nem tudom, hogy mit kéne tennem.

A harmadik babát várom, előtte volt két vetélésem is, tehát nagyon vártuk, hogy megfoganjon, és gyarapodjon a család.

Az első hetekre ugye az nyomta rá a bélyegét, hogy aggódtam, hogy minden rendben legyen. Aztán jött minden más egyéb probléma: a párom elvesztette a munkahelyét, és nem könnyen talált olyat, ami megfelelt. Mellette persze hol fusizott, hol volt épp valami ideiglenesen, tehát éhen nem haltunk, de azért eleget aggódtam.

Fizikailag sem érzem magam a toppon, az állandó gyomorégés, hányás, gyomorfájás nem könnyíti meg a mindennapokat.

Ezek együtt tehetnek arról, hogy gyakorlatilag nem igazán volt időszaka a terhességemnek, amikor igazán felhőtlenül tudtam volna élvezni, hogy kismama vagyok.

Most már a 37. hetedik hétben járok, akkora vagyok, mint egy elefánt, a kicsi jó nagyokat rúg, és mintha még mindig nem tudatosult volna bennem, hogy újra anya leszek.

Az első kettőre nagy izgalommal készültem. Olvastam a szülésről, átrendeztük a lakást, kitört rajtam a fészekrakási láz, és amúgy is élveztem, hogy kismama vagyok.

Most ez így elmaradt. Tudom, hogy akár már holnap is jöhet. De valahogy mégsem tudatosult bennem az egész. Ott a babaszoba, de még nem jött rám az inger, hogy kidekoráljam, vagy valami. Minden kész van a fogadására, már pelenkát és fürdetőt is vettünk, tehát tényleg minden. De valahogy még mindig csak úgy sodródok, mintha ez nem is velem történne.

Hozzájön az is, hogy eddig úgy volt, hogy császár lesz, de legutóbb a doki azt mondta, hogy nem biztos. Tehát még csak azt se tudom, lelkileg mire készüljek. (Első szülés természetes volt, második császár, tehát tudom, milyen.) Valahogy annyi van bennem, hogy egyiket se akarom, inkább csak szeretnék úgy ülni, hogy nincs senki lába a bordámban.

Kezdem azt hinni, hogy depressziós vagyok, vagy valami hasonló miatt próbálom eltávolítani magamtól az egészet, mintha meg se történt volna.

Nem is a szülés miatt aggódok, hanem hogy ha most ilyen lelkiállapotban vagyok, akkor hogy fogok helytállni a babával.

Valahogy úgy érzem, hogy ez velem nagyon nincs rendben, hogy ennyire közömbös vagyok, pedig a két nagytesónál sokkal izgatottabb voltam.