Ti hogyan látjátok: nagyobb eséllyel avatkoznak bele _feleslegesen_ a szülésbe a fogadott orvosok, mint az éppen ügyeletesek? Pl. Burokrepesztés, infúzió, stb.
Én a szülés előtti napon (40+3) egy ujjnyira voltam nyitva, másnap az orvos az ügyeletébe behívott, burkot repesztett, infúziót adott, néhány óra alatt hüvelyi úton meglett a kisfiam. Szép élmény volt így is, és semmi neheztelés nincs bennem, de igazából azon kívül, hogy mindenképpen az ügyeletében szüljek és ne másnap, vagyis húsvét vasárnap, nem volt konkrét orvosi oka a szülésindításnak, nem voltak aggodalomra okot adó vizsgálati értékek és a nyákdugó is aznap távozott, talán egy-két napon belül spontán is elindult volna a szülés.
Most a másodikkal azon gondolkodom, hogy talán ügyeletesnél szülnék..... de nagyon rizikós, mert lehet, hogy épp emiatt nem figyelnének oda rám elég lelkiismeretesen. Mik a tapasztalataitok?
Igen, a pénzt így is úgy is megkapja, akkor inkább az ügyeleti idejében lezavar téged is.
Hiába kedves, aranyos stb veled, neki az a lényege, hogy minél hamarabb meglegyen a gyereked, ezért alkalmaz burokrepesztést, infúzió, oxitocin, mindent, hogy minél hamarabb meglegyen a baba. Emellett, kicsit viccelődik, kedveskedik neked, bemegy a szülés után mindennap megkérdezni, hogy hogy vagy, de ez csak formális látogatás, hogy érezd a törődést, és hogy az amúgy is nagy hálapénz összeget az extra kedvesség miatt még megtold egy pár bankóval. Ugye sok nő el van ettől ájulva, hogy vele milyen kedvesek, hahahahah 80-100 ezerért én is jópofiznék öt percet minden nap egy megszült nővel.
Én ebbe amúgy se mentem volna bele, hogy ő csak úgy random burkot repesszen.
Maximàlisan úgy érzem, hogy az orvosom csak annyiban avatkozott be, amivel jól jàrtam. Engem is az ügyeletébe hìvott, de akkor màr a gép mutatott fàjàsokat, csak én nem éreztem. Burokrepesztés utàn erősödtek, rendeződtek a fàjàsok, bő 2 óra múlva babàztunk. Metszés volt, mert a gyerek 2 fàjàsból, 2 nyomàs alatt lett meg, esélyem nem volt màsra.
Egy ismerősöm ugyanezzel az orvossal ünnepnapon szült, mert meg kellett neki indìtani.
#3, igen, joga van nemet mondani, de csak azt felejtsd el, hogy egy orvos donteset laikuskent felulbiralni nem biztos, hogy okos dontes.
Itt nem egy csesze kaverol van szo, amire konnyeden nemet mondhatunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!