20 éves vagyok, szeretnék szülni! Mit gondoltok? (részletesebben lent)
Figyelt kérdés
Láttam, hogy vannak már ilyen kérdések,de gondoltam én is felteszem a sajátom! Tudom, hogy ezt nekem kell eldöntenem, de tanácstalan vagyok. 20 éves vagyok, 2 éve vagyok együtt párommal Ő idén lesz 23. Mindketten dolgozunk, nem diákmunka, albérletben élünk szülőktől külön. Szóba került már a téma, mindketten szeretnénk fiatal szülők lenni, viszont engem már egy jó ideje nem tud nyugodni hagyni az anyaság gondolata. A munkahelyemen kapásból hárman terhesek, egyikőjük most fog szülni, a másik télen, a harmadik kb. 4-5 hetes terhes. Ahogy elnéztem őket, vagy csak beszélgettünk a témáról, elfogott/fog mindig a vágy egy csöppség után. Amitől igazán tartok, ha netán teherbe esnék párom és a szüleim mit szólnának. Hiába ismerem őket jól, valahogy nem tudom elképzelni mit reagálnának. Talán egyedül édesanyám az aki bár nagyon nem örülne neki de segítene és támogatna (a macskánknak sem örült eleinte, most mégis sokszor úgy látom, néha mintha jobban szeretné ,mint én :) ). Természetesen védekezünk párommal, de most egy olyan nehéz helyzetben érzem magam, hogy egyszerűen nem tudom mi lenne a helyes. Nem szeretnék sokat várni, ráadásul mindig attól félek, hogy később valami oknál fogva nem lehet gyerekem. Édesanyám is elég sokat szenvedett mire én összejöttem neki (2 méhen kívüli terhesség, egy előttem egy utánam, és 2 sikertelen beültetés). Ti mit gondoltok, mit tennétek a helyemben?2015. máj. 15. 23:15
11/13 Wiky93 válasza:
Nem kell lepontozni, nem is értem mire jó másokat lepontozni? Mi ez iskola? Nagy tudású emberek lepontozgatnak lefele :) Igazándiból nem érdekel, mit teszel, ez csak az internet..
Keddves utolsónak meg ment a zöld kéz, végre valaki.. :)
12/13 anonim válasza:
Nem szokásom lepontozni senkit, azzal nem sokat érek el.
Szerintem a kérdezőnek is válaszoltam, egyértelműen érdemes, ha már úgy érzi, és a minimális anyagiakat is tudják biztosítani :)
21/N
13/13 anonim válasza:
Érdekel, hogy hogy döntöttél, azóta hogy alakult az életetek :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!