Van itt olyan aki császárral szült, és nem bánta hogy nem hüvelyi úton?

Én nem vagyok csalódott és néhány év távlatából azt kell, hogy mondjam, tk. nincs is túl nagy jelentősége.

42. hét elején sürgősségi császárral szültem (200+ vérnyomás, toxémiagyanú miatt- aminek nem volt előjele, nem voltam magasvérnyomásos beteg stb.)

Nem volt könnyű felépülés, de én is és a kisfiam is egészségesen átvészeltük, apa beért a kórházba, mire a gyermek megszületett (én már szerencsére bent voltam, a fogadott orvosom is beért otthonról kb. 15 perc alatt- már úton volt).

Nem vagyok csalódott, holott ez egy nagyon komplikált, valóban mindkettőnk életét/egészségét komolyan veszélyeztető helyzet volt.

Akkor is és most is inkább örülök, hogy komplikáció nélkül, profi segítséggel lezajlott az egész és túlestünk rajta.

Nem maradt bennem keserűség, nem sínlette meg sem az anya-gyermek, sem a férjemmel való kapcsolatom- így alakult valamiért, ezen utólag változtatni nem lehet.

Örültem, örülök, hogy egészséges, okos, szép kisfiam van, én is rendbejöttem a gyermekágy alatt.

Nem ez a legfontosabb dolog, amire emlékszem a terhességből/szülésből.

Az elsőnél 16 óra vajúdás után tolófájásokkal vittek a műtőbe. Nem értem, mit lehet bánni, vagy nem bánni, így alakult.:)

A másodikkal sürgősségi volt, ott meg szintén nem volt opció.

Nem kellett feldolgoznom semmit, egyszerűen meg kell érteni, hogy ez volt a mi utunk, így volt biztonságos. Aki ezt a részt nem fogja fel, és az önértékelése attól függ, hogy császárral vagy hüvelyi úton szült, ott valójában mélyebben van a gond. Nem kell ezen ennyit lovagolni szerintem. Kint van a baba és egészséges, az a lényeg. Azon kell elgondolkodni ilyen esetben, hogy ha nem császározzák meg és valami baj lesz, azt hogyan dolgozná fel az illető anyuka. Akkor már nem is akkora probléma az a császár, ugye?