Rögtön a tiednek érzed?

Szia!

Nem hülye a kérdésed. Mi sokat vártunk a babára. Mikor megszületett egy hét után foghattam meg. Imádtam. Az első hét tele aggodalommal és nagyon lassan telt, de mindjárt enyémnek éreztem és nagyon szerettem. (a mai napig imádom, még ha néha rossz is). A két testvérét is mindjárt ahogy megszülettek az enyémnek éreztem, és arra gondoltam ,hogy mindent megfogok tenni azért, hogy szép és nyugodt életet tudjak nekik biztosítani. Persze mikor haza jöttünk volt olyan érzésem is, hogy ezt nem fogom tudni megoldani, de szerencsére bele jöttem. Igyekszem jó anyukájuk lenni.( Majd 20 év múlva kiderül mennyire sikerült:))

Szia!

Az első pillanattól, amikor a kezembe adták. Nagyon sokáig illetve még mindig egy hihetetlen csodának tartom, hgoy 2 szinte láthatatlan sejtből fejlődött ki. A kórházban töltött 4 napig állandóan néztem és csodáltam. Leírhatatlan érzés. De egyből a magaménak éreztem.

Utána mikor hazaértünk kicsit beparáztam, hogy mostantól van valaki aki tőlem függ, akiről gondoskodnom kell, és minden pillanatban rendelkezésére kell állnom. De ez hamar elmúlt. :)

15 hós kislány anyukája

Csatlakozom az első válaszadóhoz. A kórházban én is csak néztem egész nap, néha meg sem hallottam a szobatársamat, mikor kérdezett valamit, annyira elmélyedtem a kisfiamban. Császároztak, de mikor mellettem feküdt, eltörpült minden fájdalom és csak a boldogság volt, hogy végre láthatom őt, a karomban tarthatom. Igazán akkor tudatosult, hogy mostmár csak rám és az apjára számíthat, én vagyok érte a felelős, mikor kimondták, hogy mehetünk haza. Na akkor elkezdtem sírni, a boldogságtól is és egy kicsit a félelem miatt is, hogy vajon jól fogok-e mindent csinálni.

Még ma is képes vagyok csak feküdni mellette az ágyon, és nézni, hogy mennyire tökéletes és gyönyörű. :D Néha még most sem hiszem el, hogy ő belőlem és a páromból van, hogy ő volt a pocimban 9 hónapig. Most pedig itt van, napról napra egyre nagyobb, okosabb, figyelmesebb...

Egy kész csoda.

3,5 hós fiúcska anyukája

Nem tudom pontosan mikor történt mikor tudatosult bennem, de szülés után még csak gyönyörködtem benne, és győzködtem magam, hogy elhihetem hogy végre itt van. De talán akkor, mikor négy naposan a kórházban ahol született megijedtek hogy gond van, kislányom nem hízott és még volt pár félelmetes dolog. Elvitték, infúziót kellett kapnia, hallottam ahogy sírt, és a szívem szakadt meg, addig fogtam a kis kezét amíg a mentőt vártuk, hogy átszállítsanak másik kórházba, akkor egész éjszaka ültem mellette és sírtam, imátkoztam. Akkor tudtam, hogy ő az én gyermekem, és fontos hogy mellette legyek, hiszen szüksége van rám, az anyja vagyok. Végül is hála istennek nem volt komoly baj, és az óta már boldog 5 hónapos. Imádom

:))

Nem hülye, hanem jó a kérdésed.

Nem tudom, valahogy ez jön. Persze mikor ott voltunk még a kórházban és behozták először csak pislogtam, hogy a hasamból hiányzik, a karomban ott van. Van idő felkészülni a kilenc hónap alatt, de akkor is furcsa.

Érzed azt a mérhetetlen szeretetet, azt a "valamit", de nem tudod azonosítani... aztán jön szépen minden .

Nekem kb. 3-4 hetes korában jött az a felszabadulás, hogy nem kell senkire hallgatnom, a gyerek az enyém és az apjáé és senkinek semmi köze nincs hozzá, hogy mit csinálunk. Azért ez nagyon jó érzés, mert azóta érzem igazán, hogy mikor mi jó neki.